Stílusos motorkerékpárokat gyártani egyáltalán nem egyszerű. És hiába tudjuk az Alfa Romeo és a TVR óta, hogy attól még lehet valami szép és kultikus, hogy tökéletesen megbízhatlan, az átütő sikerehez a precizitás szinte elengedhetetlen.

Mivel germán produktumról van szó, az elöbbi mondatot rögtön zárójelbe is tehetjük. A második világháború után sokan törték a fejüket a szénnébombázott Németország romjain, hogy mégis hogyan tovább? Nem volt sok idő gondolkodni a BMW-nél sem, elég gyorsan kellett valami közlekedési eszköz, mert a lovak az élelmiszerhiány miatt elfogytak, vagy a mezőgazdaság vonta be őket a termelésbe, tömegközlekedésről pedig egy épp talpraálló országban teljesen felesleges beszélnünk.

 Az emberek nem tudták volna megfizetni az akkor még luxuscikknek számító autót, még akkor sem ha egy bizonyos osztrák festő úgy gondolta évekkel korábban, hogy ő bizony népautót fog gyártani. A német precizitásnak és a beáramló amerikai pénznek köszönhetően a BMW gyárban alig néhány évvel a háború vége után előrukkoltak valami egészen elképesztővel, a megújult R sorozattal ami nyomaiban még emlékezetett a háború elötti motorkerékpárgyártásra. A BMW a szokásos kardánhajtásra esküdött, boxermotorral fűszerezve. Több jelentős modell is született, például az R68, a BMW első olyan motorja amely képes volt 100 MPH átlépésre. 1948-ban ez fontos lépésnek számított, de említhetnénk még az R24-est az első motort a háború után amely 250 köbcentiméteres motorjával nem volt ugyan erőgép, de a kor feltételeinek tökéletesen megfelelt.

 Az elvakult motorbuzi már ezektől is elolvadna, de számomra az igazi csemege a 600 köbcentis R60/2 amely 30 lóerőt teljesített ami nem túl sok, de a kényelmes motorozáshoz bőven elegendő. Talán nem véletlenül készült pont ebből a típusból amerikai piacra is. Ezeket az exportra szánt modelleket olyan szerelvényekkel látták el a gyárban amelyek lehetővé tették az oldalkocsi felszerelését is.

A 60-as évek Amerikájában ezek a motorok nem számítottak különösen olcsónak, 1300 dollár körüli árukból akkoriban egy olcsóbb új autóban is gondolkodhatott az ember, de egy jó állapotú használtat mindenképp kapott ennyiért. Ez ma úgy 8000 dollárnak felel meg, amiből jelenleg is csemegézhetnénk. Mégis vásárolták ezeket a motorokat, talán azért, mert valami különös oknál fogva ezek nem akartak elromlani. Pont Amerikának lett volna igénye ilyen motorokra? Meglepő, de a 60 éve ugyanazzal a technikával készült Harley-Davidson nem volt ennyire megbízható mint ezek a német vasak. A német motorgyártást 1970-ig tekintem említésre méltónak, utána többnyire jellegtelen, a kor divatjának megfelelő motorokat gyártottak amelykeket jó érzésű motorbuzi csak használ, de nem szeret. Nem is értem ezt a meghasonulást, azoktól a mérnököktől akik korábban olyan motorokat terveztek amelyek után az ember képes könnycseppeket ejteni...