S-blog

Átment a lábadon a Family Frost? Eleged van a bunkó autósokból? Van egy jó linked vagy videód? Esetleg anyáznál egy jót, vagy csak javaslatod van? Kattints a nevemre és írd meg nekem azonnal!

Ezekről beszélünk

scheerti videói

Prostreet

Szlovák rendszámmal, bárhol.

2008.04.21. 09:45 scheerti

A média büszkén hírdeti, a VPOP pedig könnyes szemét törölgeti amiatt, hogy nem tudnak mit kezdeni a szlovák rendszámos autókkal. Hazánk polgárai tehát megint mattot adtak a pofátlan állami apparátusnak, tegyük hozzá, joggal. Mert ugyan kit érdekel, hogy milyen felségjelzés virít az autón, ha az ember sokszázezer forintot spórol egy sima autónál? Igen, annyit. A szlovák forgalomba helyezés ugyanis jóval olcsóbb az itthoninál. Csoda, ha az emberek ott vásárolnak autót? Annyira nem. A csoda az, hogy nem a vásárlók 80%- a teszi ugyanezt. Én nagyon támogatnám, hátha a fejükhöz kapnának itthon is, hogy ezt a regadós marhaságot nem kéne erőltetni. És a legviccesebb reakció az egészben ez:

A VPOP hadjáratot indított a szlovák rendszámot használók ellen.

Igen kérem, a VPOP ezt megteheti. Ilyet kijelenthet, négy évvel az EU-ba lépésünk után. Hát nem kedvesek? Ott fognak állni a valamikori határon(ami már ugye nincs is) és várni fogják a szlovák rendszámos autókat, hogy azok megmagyarázhassák miért is jó az nekik, hogy másik országban vannak bejelentve. Hogy is szól az a kedves és minden bizonnyal aktuális törvény?



Ha valaki az unió más tagországában forgalomba helyezett, és annak rendszámával ellátott járművet életvitelszerűen a Magyar Köztársaság területén használ, jogsértést követ el.


Tehát bárki, aki életvitelszerűen használja az autóját. Rendben, de mi az az életvitelszerű? Ki dönti azt el, hogy mi az életvitelszerű használat? Határok nélkül, hogy igazolja a magyar állampolgár, hogy ő Szlovákiába jár át dolgozni, például. De ez a legkevésbé sem jelent majd gondot, hamarosan feltűnnek az ideiglenes lakcímbejelentők azoknál, akiknek van odaát ismerősük. Onnantól a VPOP már tényleg nem tud mit kezdeni. Elvileg így sem illene, hiszen a fent olvasható magatartással épp szembe mennek az EU-val, de köztudottan ránk nem vonatkoznak az EU alapelvei. Az autók száma 7000-10000 közé tehető, a VPOP szerint eddig és ne tovább. Ez annyit jelent, hogy innentől számíthat boszorkányüldözésre az is, akinek cége, munkahelye, lakása, családja van a nem létező határ másik oldalán. Harminc nap, ennyi ideig lehet hivatalosan is külföldi rendszámmal ellatott autót használni itthon, utána kezdeményezni kell az itthoni forgalomba helyezését, ezzel kifizetve a regadót és a többi itthoni illetéket, pontosan azokat, amelyek egy külföldről behozott autóra vonatkoznak egyéb esetben is. Mivel nincs határ, így nincs határregisztráció sem, így bizonyítani sem lehet, hogy ki-hol használja az autóját.

Vajon származik még ebből valakinek hátránya? Miért olyan fontos ez a VPOP-nek hirtelen?

Hja, kérem az autókereskedők! Az ő szavuk szent és sérthetetlen. A hazai kereskedők szerint ez sima adómegkerülés, ami ellen fel kell lépni. Érdekes, az újautó kereskedők annyira a regadó ellen nem akartak fellépni. Ki érti ezt?

De ami miatt igazán pánikolnak az az, hogy immár nem csak az ötvenmilliós Ferrarit, meg a harmincmilliós Audit bulizzák így meg, hanem a sima, hárommilliós, nem túlextrázott kocsikat is. Nekik ez a nagy érvágás. Pontosabban nem is azok, akik ott veszik meg az új autót, inkább azok, akik hárommillióért inkább vesznek egy használt kombi Audit az Ignis, Fabia, Aveo, Punto helyett. Lassan kezdenek rájönni az emberek, hogy megéri ezt megjátszani, hiszen egy sokkal nagyobb kategóriás használt autót vehetnek, az presztizsben nyerő. Itthon meg az többet számít mint Miami Beach-en.

Mennyi az annyi?

Szlovákiában az adókulcs jóval alacsonyabb, így nem csoda, ha cégek tucatjai települnek át, teszik át székhelyüket a határon túlra. Ha már ott vannak bejegyezve, akkor ott vásárolnak céges autót, aminek az ÁFA-ja történetesen visszaigényelhető. Minden céges autó esetében. De az átlagos vásárlóknak sem kell regadóval számolniuk. Sem súlyadóval. Van viszont céges autóknak útadó, ennek mértéke változó(3000 k vagy 7000 k). Ez magánhasználatú autóra nem vonatkozik.

Magyarországon, egy átlagos 3 millió forintos autón a regisztrációs adó mértéke nagyjából 300000-500000 forint. Ott ezzel a költséggel abszolút nem kell számolni. Nagyjából 20 vállalkozás foglalkozik ügyintézéssel, ők garantálják a gyors és precíz eéjárást. Ennek természetesen költségei vannak, egyesek szerint kétszázezer forint körül lehet egy teljeskörű céges ügyintézés, egy saját autó esetén kis nyelvtudással, esetleg szlovákul jól beszélő ismerőssel bátran nekifuthat az érintett vásárló, így sokkal olcsóbban jön ki.  Szlovákiában az áltagos, hárommilliós autók viszont nem annyival olcsóbbak, hogy mindenkinek megérje átmenni és ott megvásárolni, így továbbra is leginkább a céges, és a nagy értékű autókon fogunk szlovák rendszámot látni. Szlovákiában egy rendszámoztatás nagyjából 2000 koronába, úgy tizenötezer forintba kerül, itthon ez is drágább:

6500  Ft   -rendszám
12000 Ft  –forgalmi, törzskönyv
450    Ft  -műszaki érvényességet jelző matrica
25200 Ft  -névreírás, APEH illeték (1400 köbcentis autó esetén, 18 forint köbcentinként, 1.8-asnál nagyobb autó esetén 24 forint köbcentinként)

ÖSSZESEN: 44150 Ft


Mindenki döntse el maga, hogy megéri e a szomszédban autót rendszámoztatni, nyilván, egy harmadik tagállamból behozott, nagyjából hárommilió forint értékű használt autónál hatványozottan érvényes a megtakarítás.

124 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://scheerti.blog.hu/api/trackback/id/tr84434988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norbi 2008.04.21. 13:53:47

Ugyan a VPOP hogyan ellenőrzi,hogy többet volt 30 napnál az országban a külföldi rendszámos kocsi??
Vagy én ,hogy bizonyítom, ha lekapcsolnak??? Mert tudtommal, már határok nincsenek, útlevélbe sem pecsételnek semmit, így ki mindja meg mióta is furikázik bárki az országban szlovák/osztrák/lengyel/német rendszámmal????
Pláne ha nem frissen vett új,vagy használt, hanem már több éve így használják, akkor még az adás-vételi szerződés sem jó bizonyíték, ha azt kérdik : ugyan mutassa mikor vette???
Ez halva született ötlet a VPOP részéről, csak azért lett kitalálva,hogy nehogy nyugta legyen az embernek, az hogy ez EU -jogellenes azt meg lesz@arják,mint mindent ebben az oszágban...mert itt mindent lehet, csak NEM NEKED...hanem NEKIK...

Moodshooter 2008.04.21. 14:04:21

Így is annyi autó van itthon, amennyinek a fele is bőven elég volna. Ne akarjon már autót magának akinek kilóg a segge, vagy vegyen használtat. Mindíg lesz olcsóbb. Lehet, hogy marha sokat fizetünk, csak az a vicc, hogy mégse. Mert mindenki kikerül ennyi. Bkv-n lógunk nem adózunk stb. stb. Ha olcsóbb lesz is akkor is mert mindíg több jobb kell. Ennyi.

Lally 2008.04.21. 14:06:05

Ezt a vpop meg tudná oldani: aki magyar államplgár és német/szlovák/liechtenstein-i autóval furikázik azt jól megsápolnák :)))

Komolyan: emiatt, a jó magyar módszer szerint, nem csak a "bűnösök" fognak szívni...

Zsoldos Tamás 2008.04.21. 14:06:38

Micsoda egy ország ez? Nevetséges. Undorító!
a PORNÉPNEK SEMMI ELŐNYE NINCS EBBŐL AZ EU-BÓL

Sanyiqua 2008.04.21. 14:13:05

Nem tudom meddig tudják ezt csinálni a kedves politikus urak és az általuk báb módjára rángatott államigazgatási gépezet, de ez egész egy görög tragédiához kezd hasonlítani, ami itthon zajlik. Talán be kellene fizetni mindenkinek normálisan az adókat és a közterheket, akkor nem lenne szükség további "okosságra" Körülöttünk mindenki rohamosan fejlődik, csak mi lépkedünk hátrafelé. Vicces. Akinek van egy kis esze/lehetősége az lelép innen. Komoly diplomás (30-45 éves) barátaim mentek el, mert közölték, hogy erre ami itt zajlik már nem kíváncsiak. Heh, kapja be a vpop.

Platt 2008.04.21. 14:13:39

Valóban.
A regadó jogellenes. MIért lenne az baj, ha az emberek nem akarnak a semmire pénzt adni? Semmiféle szolgáltatás nem áll mögötte.
Vicc ez a nép, vicc

Bakkerovics Bakker 2008.04.21. 14:14:01

A sok kretén számtankettes véglény a kormányban mikor fogja felfogni, hogy létezik az a mértékű adóztatás, ami nem titkosszolgálati típusú, ámde hatékony ellenőrzéssel, kellő átláthatósággal elfogadható az adóztatandó réteg számára? Kicsi példa: HornGyufa lenyomta a TÁNYA-t 38-ról 19%-ra annó, már az első évben több bevétel folyt be a kasszába. Ugyanez lett az eredmény, amikor OV-ék 38-ról 29%-ra csökkentették a TB-t. Ha már eccerkéccer működött, akkor miért félünk újra használni ezeket a módszereket?

tamaska 2008.04.21. 14:22:38

Én is pont azt akartam írni, hogy baromira nem kapsz érte semmit. Ezt is (mint sok mást) kifizeted és kész. Az szerintem nem jó álláspont, hogy ne vegyél autót ha nincs rá pénzed, vagy használtat vegyél. Van pénzem autóra basszus. Van kétmillióm egy kétmilliós autóra. Csak egy kétmillás autó majd három mire forgalomba helyezed, pedig műszakilag k*rvára alkalmas a közlekedésre, és ez a nemmindegy... És akkor még hány bőrt is húznak le rólunk autósokról? Súlyadó helyett teljesítményadó (vicc, kétszer annyi mint az elődje), üzemanyag adótartalma (nemtom mennyi, talán ha 40 %-nyi lehet)stb... Most ezek után azért szar érzés az átlagemberre azt mondani, hogy azért vesz SK-s autót, mert susmusol meg okoskodik... Szerintem.

gatyi 2008.04.21. 14:29:44

Igencsak vicces ez az egész!! Az egész országra ez jellemző, egy trágyafos... kár hogy alapvetően úgy gondolom, hogy itthon kell boldogulnom. Ha nem így lenne, már régen nem tömném az itthoni senkiháziak zsebét az adómmal.
Szerintem a következő autómon nekem is szlovák rendszám lesz. :) Használtan fogom megvenni, mint ahogy a mostanit is... csak nem fogom kifizetni rá az 512ezres regadót. :)
Tud valaki egy céget, aki ilyennel foglalkozik? ;)

Árpád 2008.04.21. 14:30:14

Tátott szájjal olvasom, hogy mire készül a VPOP. Itt Hollandiában Maastrichtban van az ég világon mindenféle autó az utcán, holland, belga, német, angol, lengyel, svéd, finn stb, és a helyi hatóságokat ez egyáltalán nem zavarja, hogy a tulajdonosok itt álnek életvitelszerűen....

vienna 2008.04.21. 14:35:45

En magyar allampolgarkent Becsben elek, es osztrak rendszammal jarok.

Mielott kimondjuk hogy ellene megy a magyar szabalyozas az EU-jognak a kovetzkezoket azert hozzafuznem a cikkhez:

Minden unios orszagban kotelezo regisztralni az autot ha ott elsz eletvitelszeruen.

Eletvitelszeruen elni egy unios orszagban azt jelenti, hogy ALLANDO LAKCIMMEL rendelkezel, ezt tudja ellenorizni a VPOP.

Biztositas: Ha 30 napot meghaladoan egyhuzamban kulfoldon tartozkodsz, akkor a kotelezo biztositasod nem ervenyes. Helyben kell biztositast kotnod a kulfoldi rendszamos autora, ami pedig nem olcso mulatsag.

En nem azzal foglalkoznek hogy a VPOP hogyan ellenorzi az adocsalokat, hanem azzal, hogy nekem milyen karom szarmazna abbol hogy masok megkerulik a szabalyokat, es mondjuk nekem kell egy kulfoldi biztositoval pereskednem hogy ervenyes volt-e a kotelezoje a masik felnek.

Ausztriaban is letezik egy Mo-ihoz hasonlo "regisztracios ado", a NOVA (11-18%) ennek ellenere nem latni tomegevel nemet, szlovak vagy cseh rendszamos autokat Ausztriaban.

Pedig itt is draga a biztositas es a regisztracio Nemetorszaghoz kepest. Megsem trukkozik az atlagember. Fokent azert, mert ha egyszer balesetet okoz, es kiderul hogy illegalisan hasznalja a kulfoldi rendszamot, ugy megbuntetik hogy keze-laba kiszakad, plusz a Finanzamt (helyi APEH) is ramaszik. Es a szomszedja is lekopi mert adocsalo.

Magyarorszagon az emberek 99%-a sosem ment at Ukrajnaba benzinert. Sohasem fog szlovak vagy USA vagy barmilyen kulfoldi rendszamos autoval jarni. Az atlag autosnak ezek az ugyeskedok csak gondot okozhatnak, ha tisztazatlan jogi helyzetbe kerul miattuk.

Nem ertem hogy miert kell az adocsalo ugyeskedoket Robin Hood-kent magasztalni, mint akik vegre megmutattak a rendszernek hogy ki lehet jatszani? Sokkal inkabb kozonseges adocsalo eloskodok, akik a kozos kalapbol kivesznek ugyanannyit (vagy tobbet), es kevesebbet tesznek be. Robin Hooddal ellentetben, en meg egy SK-rendszamos luxusauto soforjet nem lattam a lopott kincset a szegenyek kozott szetosztani. Persze akkor mibol is tellne V8-ra...

Zoli 2008.04.21. 14:39:01

Amíg nincs törvényben rögzítve, hogy magyar állampolgár nem vezethet kölföldi rendszámú autót (az átkosban aszem volt valami ilyesmi) addig a VPOP kinyalhatja.
Aki megteheti, az igenis használja ki a kiskapukat, mert szerintem nagyon siralmas, hogy az autó árának 1/3-a csak valamilyen jogcímen történő lehúzás. Ha nem változik a helyzet akkor a következő autóm nekem is külföldi rendszámos lesz az tuti.
A garancia és a kötelező szervízek kérdése ilyenkor hgy alakul? SK-ba kell vinni szervízbe?

záporjózsi 2008.04.21. 14:41:10

Ha a piacon ez egyik árusnál 20 Ft a tojás, a másiknál pedig 30,akkor nem kérdés, hogy hol veszem meg, hiába köpköd rám a drágább kofa. Így van ez az adóval is.Az EU-ban ADÓVERSENY van,ezt kéne már a kormányunknak flismerni, duzzogás és fenyegetőzés helyett.

gatyi 2008.04.21. 14:46:07

Zoli

Szerintem akármelyik márkaszervízbe viheted, ha garanciális új autót veszel. De talán a szlovávkokhoz jobban megéri. ;)

Tesóm egy időben Komáromban dolgozott. A Fábiáját Ő oda hordta kötelező szervízbe, pedig itthoni autója van, de megérte, mert ugyan az a szervíz olcsóbb volt, mint itthon. És ugyan úgy garanciális maradt az autó.

koJack 2008.04.21. 14:46:17

szlovak hasznaltauto oldalak: autobazar.eu autobazar.sk autovia.sk stb.

záporjózsi 2008.04.21. 14:50:26

A külföldi rendszám további nagy előnye, hogy májustól gyorshajtásnal az autó tulajdonsára közigazgatási bírságot szabnak ki, és ez az eddigi szabálysértési bírsággal ellentétben nem érvenyesíhető külföldi rendszámú autóval szemben, még az EU-n belül sem! Akkor aztán majd fotózgathatnak a 30-as tábláknál a jutalékos magáncégek, egy fillért sem fognak látni.

Szili 2008.04.21. 14:54:15

Az a különbség, hogy a szlovákok éíptik a gazdaságukat ami szép sikereket ér el napjainkban és nem kell lehúzni az embereket, mint ahogy nálunk csinálják. A gazdaságunk, iparunk romokban hever, mindent kicsináltak. Kiket lehúzni pénzzel? Autósok, tisztességesen dolgozókjól megadóztatása!
Szégyen, h ezt kell mondanom, de példát vehetnénk már szinte bármelyik európai országról....

Szili 2008.04.21. 14:57:49

Még valami: érdemes a szervízeltetést megérdeklődni külföldön (Szlovákia), a határ közelében bármelyik szomszédunknál találunk magyarul beszélőt is a szervízben!!! -mert az is olcsóbb lehet. Régebben VW szervízelést már megérdeklődtem és még Bp.-ről is megérte volna átmenni Szlovákiába átvinni a kocsit kötelező szervízre :-))))

Jeff 2008.04.21. 15:05:16

"Rendben, de mi az az életvitelszerű? Ki dönti azt el, hogy mi az életvitelszerű használat? Határok nélkül, hogy igazolja a magyar állampolgár, hogy ő Szlovákiába jár át dolgozni, például."
Scheerti, tájékozódj légyszives mielőtt hülyeségeket írsz. A hatóság azt állítja, hogy életvitelszerűen agyarországon élsz. Bizonyítsd az ellenkezőjét. Nem fogod tudni, mert hiába van esetleg ideiglenes lakcimed Szlovákiában, akkor is itt dolgozol, itt van bankszámlád amiről a közüzemi számláidat fizeted, itt fizetsz adót, nincs szlovák villany- gáz- telefonszámlád stb. ami bizonyítaná hogy életvitelszerűen Szlovákiában élsz. Na így fognak megbüntetni a szlovák rendszámú autó miatt. Egyébként az általad leírtak többi részével egyetértek.

tams9 2008.04.21. 15:06:21

tamaska 2008.04.21. 14:22:38

Bocsi, nevébe is benne van, ADÓ. Az adó az ellenszolgáltatás nélküli pénzbefizetési kötelezettség az állam felé. Szóval ne várj érte semmit.

ommm 2008.04.21. 15:11:21

HOPPÁ!

Mielőtt elszabadulnának itt a flame-ek szlovák használtautó oldalakkal talán fel szertném hívni a figyelmet arra, hogy SZLOVÁK HIRDETÉSI OLDALAKRÓL használtautót ne vegyetek.
Állapotuk mélyan a magyar átlag alatt van. Nem szabad, vagy csak nagyon-nagyon megfontoltan.

Nem, nem terveuek efféle szolgáltatást, vannak elegen, akik a magyar ügyfelek és cégek flottavásárlásával és ügyintézésével foglalkoznak.

Replee 2008.04.21. 15:15:52

Ez szánalmas! Attól hogy szlovák cégem van, miért ne használhatnám a szlovák céges autómat MO-n?! Ez az EU?! Szánalmas ami itt történik :|

HooLooWoo 2008.04.21. 15:22:19

Általában a legtöbb tagország kicsit felrúgja itt-ott az EU szabályokat, de mindig a saját és főképp a saját polgárai, gazdasága érdekében, védelmében. Nálunk ez fordítva működik. Itt nyalja a kormány a nagy EUsegget, de azért ahol a népről lehet lehúzni az utolsó bőrt is, ott nem számít az EU joxabály. Fordítva vannak ezek összerakva! Tamaska: de van ELLEN-szolgáltatás. Mindenki ellen aki fizeti. :-D vicc.

Replee 2008.04.21. 15:23:22

K. József:

már megbocsáss, sok eszed van. Szóval ha én vállalkozó vagyok, akkor csaló vagyok és én teszem tönkre az országot?! Amikor milliós áfákat kell fizetni?! Amikor jónéhány alkalmazottat tartok?! MI tesszük tönkre?! GRATULÁLOK. Ezért van itt az ország ahol van, jó gondolkodás pff

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2008.04.21. 15:26:57

Nézegetek egy 92'es 316i BMW Coupét (E36). Most jött Németországból, kint ismerős használta. Tetszetős. Csakhogy! A jármű ára 1800 euro, a regadó 250kHUF. Akkor most elküldhetem a Magyar Köztársaságot a "3,14"-ba?
Mert ez így f@szság.

Tesco4You 2008.04.21. 15:40:59

Meg megoldas lehet az angol auto is persze kicsit furcsa hogy a masik oldalon kell vezetni de pont 1 het alatt meg lehet szokni a dolgot tehat nem gaz.

A megoldas a kovetkezo:

1., veszel egy fapados jaratra jegyet Londonba.
2., bemesz egy nagy postara es keresel egy jogostvany cserehez szukseges formanyomtatvanyt.

3., otthonrol viszel magaddal fenykepet ami utlevelbe valo.

4., kitoltod a formanyomtatvanyt es beviszed a DVLA(kb. az okmanyirodanak felel meg) irodaba.

5., atveszik a jogsidat es ket het mulva postazzak a cimedre. ANGOL CIM KELL HOZZA. Tehat szukseges egy ismeros akihez postazzak a jogsidat Angliaba.

6., Ha megvan a jogsi megint repjegy es irany London autot venni.

Az atlag autoar 1/4, 1/6-a az otthoninak. Csak egy pelda 100.000Km-rel mar talalsz 1500£-ert LandRover Freelanerd-t ami otthon 1.5-2Milla.
De siman talasz diesel astrat(vauxhall az opel neve itt) 400£-ert ez otthon 700.000 korul van + 60ezer atiras. A legolcsobb a ford es az opel. Pl. ford mondeo diesel 1.8 mar van 500£ korul ez kb. 1.2 milla otthon. :(((

Atirasi koltseg NINCS!
Eredetiseg vizsga NINCS!

Ami kell hozza egy 20 forintos toll hogy alaird a papirt, majd 2 het mulva kuldik a nevedre.

A kereskedesekben csak cimet kerdeznek azon kivul semmit. Nem kell nekik semilyen papir sem.
Ha akarod meg tudod venni angol jogsi nelkul is az autot csak a csere ideje alatt nem lesz jogsid es nem tudod haza hozni az autot.

Minden komolyabb problema nelkul talalsz autot 250-500£ kozott ami jo! Atlag 100-130 ezer merfold van a motorokban ennel a kornal.
Ha a rendor meg megallit, akkor van angol jogsid, mert kint dolgozol. :)
A kovetkezo kerdese az lesz hogy milyen lehetosegek vannak kint, mert mar o is el szeretne menni innen. (tolem is ezt kerdeztek es ez eleg szomoru, ami azt illeti)

Linkek:

www.autotrader.co.uk ( NW106RJ ezt kell beirni a post code-hoz hogy tudjal keresni )

www.gumtree.com ==>> cars

stevee 2008.04.21. 15:50:02

Én csak abból indulnék ki, hogy ALAPVETŐEN SENKI SEM SZERET TRÜKKÖZNI. Végsősoron ezek a dolgok mégiscsak utánajárással, problémával, költségekkel, idegességgel, kockázatokkal járnak. (pl: megéri-e egyáltalán?? -teszi fel az ember a kérdést magának) Ennek ellénére mégis sokan megcsinálják, na ezen kéne elgondolkozni a tisztelt illetékeseknek. Vajon miért is van ez???

spy80 2008.04.21. 16:06:44

A parkolás nem adó hanem díj, és mégis fizetünk a semmiért..... :-(((

tams9 2008.04.21. 16:16:13

Kicsit offolva de azon gondolkoztam, hogyha fizetünk a fizető parkolóba, akkor ha ott kár éri az autónkat akkor fordulhatunk kártétítésért ahhoz akinek fizettünk?

Peti 2008.04.21. 16:21:40

Kedves Tesco4you!

Én azt szeretném kérdezni,hogy ok,olcsóbb,vszínű nem rosszabb mint egy itthoni használt gép,csak jobb kormányos,megszokom,ez is ok.De úgy hallottam,hogy a biztosítás kinnt nagyon drága,itthon meg nem tudsz rá kötni,úgy tudom,mert nem magyar a verda!Ezt hogy tudjuk megoldani?Egyébként egy ismerősöm 1000 fontért vett 607-es Peugeot-t,mert áll.motorhibás volt.Persze semmi komoly baja nem volt,csak szartak rá,hogy megnézzék.Pár ezer ft.-os baja volt,azóta is használja!

Lala 2008.04.21. 16:31:30

"senki sem szeret trükközni" ?!
de, mindenki szeret trükközni. Legyen szó a véletlen nem adtam számlát a 200Ft-os piaci virágcsokorról, vagy legyen szó a reg.adóról.
Itt megemlíteném, hogy ha Szlovák céged van és netalántán 3Mft-ot keresel akkor itthon hazavihetsz ebból 1,11Mft-ot kinti cég esetén 2,43Mft-ot(vagy megfelelő koronát) vehetsz ki. Nos, ez a nem mindegy. Épp eleget adóztam már itthon ahhoz, hogy megtehessem azt, hogy kiválasztom a cégem /kocsim/ székhelyét. Miért fáj ez? Akinek van lehetősége az csinálja meg egész nyugodtan, akkor talán ráébrednek a havi 800.000-ret kereső -és még keveset is mondtam- képviselő urak, hogy tenni is kéne valamit értünk. Nem fizetek reg.adót? Jah, kérem, minek fizessek, hisz egyszer már leadóztam azt a pénzt amikor megkerestem. Akkor? Akinek ez nem tetszik, annak legyen "H" a rendszámon.

thema · http://thematurbo 2008.04.21. 16:36:00

válasz viennanak!nem kell regisztrálnom az autóm,ha életvitelszerüen élek kint mondjuk németo.-ban,csak ha kiviszem a kocsit 1 hónapnál hossszabb időre! de ki tudja hogy azt mikor vittem magammal? innentől kezdve a kinti biztositást sem kell megkötnöm,mivel a magyar zöldkártyás bizti bőven jó egy hónapig!Ezt azért gondold meg.....hány magyar rendszámos kocsi rohangál kint külföldön pl. hentesek segge alatt? sokszáz.és nem járnak haza havonta hogy újrainduljon az egy hónap? mert nincs regisztrálva határátlépési időpont,azt mond amit akar! ez ilyen....minden kijátszható! és ki is kell játszani,mert téged is kijátszanak,csak az nem csalás,hanem törvény néven fut!

sgabor 2008.04.21. 16:48:13

Számomra az az érdekes, hogy mindenki a határon túli magyarellenességről beszél. A híradóba bekerülnek azok az esetek, ha szélsőséges csoportok megvernek egy-egy határon túli magyart. Ez elítélendő, de nem azt jelenti, hogy gyűlölik ott a magyarokat. A hétköznapi embereknek a normálisan viselkedő magyarokkal semmi gondjuk nincs se Ausztriában, se Szlovákiában. A regisztrációs adó meg EU szabályokkal ellenes és az is gusztustalan, hogy akik visszaigényelhették annak idején a regadót, azok álló helyzetből kaptak egy vagyonosodási vizsgálatot. A jelenlegi helyzet tarthatatlan és ahogy a cikkben is írták használt és új autó esetén is megéri. Főként addig amíg az autósokat súlytó adóknak semmi látszata nincs az utakon, sem a tömegközlekedésben.

Rocko- 2008.04.21. 17:05:59

Jeff 2008.04.21. 15:05:16
tudok mutatni embert, aki magyar, magyarországon él, és az ég egy adta világon semmi de semmi nincs a nevén.

Replee 2008.04.21. 17:24:53

Lala:

végre egy értelmes ember :) teljes mértékben egyetértek!

Kicsijoe 2008.04.21. 17:33:54

Ez a bizonyítás érdekes kérdés...ha én Szalkán élek (HU) és Sturovóba járok dolgozni,akkor mi van?Lehet szlovák kocsim,vagy nem?És fordítva?HA Salkán (SK) élek,és Vácra járok dolgozni?És lehetséges,hogy a két kérdésre nem ugyanaz a válasz? ;)

Kicsijoe 2008.04.21. 17:35:21

Amúgy engem meg egy szlovák ingatlanportál érdekelne,mert azt hallottam,hogy a rezsi is jóval kedvezőbb kinn.Nekem alapvetően mindegy,hogy egy magayar faluból autózok 30 km-t a munkahelyemre,vagy egy szlovákból.Mert ahol munkalehetőség van,ott nálunk egekben az ingatlanárak,azt nem engedhetem meg magamnak.

Szabi01 2008.04.21. 17:59:44

Még hogy ne vigyünk bele politikát! Szlovákia? "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!" Nekem úgy rémlik nemrég ezt mondta Magyarország miniszterelnöke.
Akkor most mi van lehet, vagy nem lehet?
Vagy el lehet menni, csak haza nem jöhetek az autómmal, mert majd jól megszívatnak?
Ennyit a kormányunkról...

Beekey 2008.04.21. 18:10:12

A szlovakiai parkolashoz meg az alkotmanybirosaghoz meg annyit hozzatennek, hogy nem artana utana nezni mielott, teves hireket terjeszt valaki.
Csak Trnava- Nagyszombat eseteben mondta ki az alk.birosag azt, hogy alkotmanyellenes, mivel ott maga a Varos szedte a parkolasi dijat, tehat a kozterulet, vagyis ut parkolasaert fizettetett, ami alkotmanyellenes. Mig a tobbi varosban a varos parkolasi cegeket biz meg, amelyek cegek leven, ugye parkolasi szolgaltatast nyujtanak az ott parkolo autosoknak a ceg altal fenntartott parkolohelyeken...

tamaska 2008.04.21. 18:16:31

Szerintem ez nem azon múlik, hogy valaki szeret-e trükközni vagy sem. Meg értem én, hogy ha valami ADÓ, akkor azért nem kapsz semmit, mert az adó és kész. Csak a fizetésem kb 35-40%-a adó. tehát a havi munkámból másfél hetet tisztán állambácsinak teszek-veszek. Utánna veszek ezt-azt, természetesen x+ÁFÁért. Meg veszek benyát, fele adó. Meg veszek autót, harmada adó. Akkor tulajdomképpen a fizetésem 60%-a adó. És azért ne várjak el semmit (akár jobb utakat, ingyen autópályát vagy parkolást stb), pusztán azért, mert az ADÓ? Valami ilyesmire gondoltam fentebb.
"Trükközni" meg talán azért próbálok, próbálunk, hogy maradjon valami nekem vagy a családomnak is...

GGG77 2008.04.21. 18:38:25

Trükközés addig lesz, amíg ennek az országnak a vezető ekkora sz@rok.
K...a a...tokat Fair Play...

a megmondó 2008.04.21. 18:53:40

néhány jellemző adat:
Mo államadóssága 1989-ben 20mrd usd,állami vagyon 100mrd usd
Mo államadóssága 2007-ben 100mrd usd,állami vagyon 10mrd usd
Hogy is van ez?kik miatt ilyen magasak az adóterhek?
adóelkerülés rulez!!!én minimalizálom az internacionista brigád finanszírozását

Adócitrom 2008.04.21. 18:55:29

Ha már úgyis közeledik az Olimpia..itt egy maratoni hozzászólás.Bocsi! Ez az adókerülős dolog magyar virtus -állítólag. Ha így van,állambácsi nem túl célravezető átnevelési stratégiát választott!/emelés,szigorítás/ Ha pld. -ahogy javasolta is valaki adó,áfa mintára- csökkenne,feleződne, lehetséges,hogy több lenne az éves bevétel. Ki járna rosszul? Hát a kereskedők!Úgy látszik,ekkora hatalom.. Bevétel nőhetne,átlagéletkor,műszaki színvonal emelkedne. Mellékhatásként helyére kerülne a magyar autópiac Valószínűleg "zöldebb" is lenne a járműpark.Ez úgy látszik kevés..:( Ha jól tudom,elég sok országban van regadó. Nem tiltja az Eu. Sőt!Valahol fent, svéd,norvég? kb. 100% az új autóra. /Valakinek egy 6 milkás Suzuki-Fabia!? :-) / Nálunk az avulással,"értékaránytalansággal" volt csupán a baj ..az EU részéről. /sajnos/ Bár ,szerintem simán kimeríti a áruforgalom akadályozását. Volt egy duma régebben ..Kovács László EU biztos? ha jól tudom.. Így valahogy: "Tervezik,a regadó megszűntetését = beépítését az üzembentartási díjakba" Juhéé! Gondoltam..ha itthonról is annyi,kintről is annyi,lehet csemegézni! Ez nem jött be.Vagyis csak az egyik része! Mondanám az államnak -bár szerintem,tök-süket ilyesmire- hogy megvalósult!!!! El lehet hagyni a regadót!! /Én is sokat mérlegeltem a kreatív autóhasználaton/rendszám lehetőségeken,de maradtam a hivatalos útnál.Nekem elég nyilvánvaló,hogy hol élek.Sok nyoma van./ Hoztam kintről.Fizettem regadót...párszáz. Viszont!A cikk szerzője nem is számolt bele mindent. /még nagyobb a kontraszt...ha az összes forgalomba helyezési + éves üzemeltetési költséget nézzük.A szlovákhoz képest..még ha az áfa nem is jön vissza-maszek/ Egyedi forgalombahelyezéssel együtt 44 000 pénzt hagytam ott CSAK a műszakin! Továbbá,kellett előzőleg egy eredetiségvizsgálat is! Duplán..mert az az előbbi összegben is szerepel. A KPM-nél /volt kpm/ is meg kellett csinálni !! +Eredet igazolás ala okmányiroda! kb 7e? biztosítás nélkül,+ a regadó nélkül rendszámig kb. 110 e forint volt a költség! /az autót kb 3500€ e -ért vettem/ Tudtam,hogy ennyi lesz. Mondom én: Ez nem bőven ELÉG ADÓ!!?? Még örülhetek,-csak halkan mondom-. Állambácsi elfelejt átirási illetéket kérni,ha saját részre hozza be az ember. Mondjak jót is,amit észrevettem.. Az utóbbi 5-10 évben a nem csökkenő bürokrácia ellenére, mintha emberibb,gördülékenyebb lenne a gépezet. /Vám,közlekedési hatóság,okmányiroda/ +++++++++++++++++++++++++++++++++++ Mondanám még a döntéshozók felé: Idén -vagy jövőre?- elesik a költségvetés kb. 400 e forint regadómtól. /ennyit adnék/ Ugyanis nem tudok és nem is akarok fizetni 1M körüli regadót egy nem új,de kicsit komolyabb gépre. Itthon sem fogok venni.Nem tudok annyiért.Bár,széthajtva,visszatekergetve,gányolva nem is kéne. /tisztelet a kivételnek/ Emiatt szintén nem számíthat -teljesítményadóra -rengeteg benzin áfa+adóra -forgalombahelyezési költségekre az amúgyis adózott,alkalmazotti fizetésemből. Nem hinném,hogy sok ember buliból akar adócsaló lenni.. de sok SOK SOKK. valaki egyszer megérthetné. Ezzel együtt annak a hozzászólónak is igaza lehet.. aki szerint ha többen kibújunk,még nehezebb lesz a teherviselőknek. Én is viselem.Ez van. Sőt,azt is elhiszem,nagy gáz lehet a közös zsákban /pénz helyett/ Hogy nincs túl nagy mozgástér..politikától,kormánytól függetlenül. Tőlem ugyan nem fogja kérdezni senki...de én megpróbálnám a jóval kevesebb adó / kemény ellenőrzést,mint kiútat. Azt mondják,a szlovákoknál éppen igy MŰKÖDIK .. Továbbá: Igaz,közlekedni valahogy,valamivel így is tud a többségünk. Én úgy fogalmaznék,az ÁLMAINKAT veszi el a sok sarc! Jobb életet,kényelmesebb,biztonságosabb,gazdaságosabb közlekedést. Aki szerint pedig ne legyen több autó..ok,de ő is csak gyalog/bicajjal közlekedhet.Szoktam én is.Egészséges!:-) Friss: Éppen most! RTL klub ez a téma.. szlovák rendszám!! Szerintem tömegesen nem az igazi tét,hogy hogy egy új Passat,vagy terepjáró olcsóbban megvehető+üzemeltethető 500-1M forinttal!! Hanem:Kinézek /néznék/ a német piacon egy jó állapotú autót akár 500, 1M ,1,5M forint körül -van sok! És,mire magyar rendszámom lesz, a duplájába is kerülhet!!!

Hanyes 2008.04.21. 19:02:33

Amerikai rendszám esetén ugyanaz a helyzet, mint szlovák rendszám esetén?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.04.21. 19:06:36

Nem, amerikai rendszám esetén teljesen más a dolog, ugyanis az nem az EU, akkor is van regadó, csak ott még fizetsz hozzá vámot is.

S.Norby 2008.04.21. 19:10:21

Ki van a tököm már az egész ..............
Már csak pár hónap és elhagyom ezt kibebaszott mocskos , kqrva országaot.
Olyan helyre megyek, ahol békén hagynak, megbecsülnek, és nem súlytanak rám ennyi rengeteg adót.

arisztogatya 2008.04.21. 19:16:06

Versus 2008.04.21. 13:30:16
Tud valaki olyasmi szlovák autós oldalt mint nálunk a hasznaltauto.hu?

Itt pl:
www.autovia.sk

Ákos vagyok 2008.04.21. 19:28:09

most volt kb. fél órája a TV2-s Tényekben, hogy nem vizsgálják tovább a szlovák rendszámos autókat :)

Kikelet 2008.04.21. 19:32:15

Az angol autohoz hozzaszolva:
£600 volt a 1994-es 1.8 as benzines Golf III-unk.
Az eves biztositas £688 + a eves road tax disc £200. Ha a police megfog bitositas nelkul, akkor a helyszinen legfoglalja a kocsit + penzbirsag + 3 pont.

dgabi 2008.04.21. 19:34:14

hála istennek '94-'98-ig minden télen +25 fok volt, mindenkinek ingyen volt a benzin, sör folyt a vezetékes hálozatban,
csak ezek a szemetek katonai erővel megdöntötték a "napkirályunkat"

kelemen 2008.04.21. 19:36:11

Sziasztok!
Nem vagyok (egyenlőre) közgazdász, de azért arról már hallottam, hogy EU-s alapelv a tőke szabad áramlása. Szerintem ez az autóvásárlás-téma is nagyjából ebbe a katogóriába sorolható, nem tartom jogszerűnek, de legalábbis biztosan nem EU konformnak, hogy ezt büntetik, és amint sokan írtátok, nem is tudják büntetni, ellenőrizhetetlen.
Még egy apróság, ami nagyon szúrja a szemem: miért keveri mindenki a nacionalistát a sovinisztával? A két "eszme" távolról sem egyforma, szerintem.
További szép napot mindenkinek!

Robika 2008.04.21. 19:49:35

Tudjátok megmondták!! Ha nem tetszik el lehet menni! Lehet meg is fogadom ezt a tanácsot.

Adócitrom 2008.04.21. 19:56:21

Kívánnám..ha rosszabbat nem is..
Azoknak,akiknek érdekük,vagy tehetnek róla
/ilyen mértékű regadó/
További életükben csakis 20 év feletti,lepusztult Kisfityó,Trabant,Wartburg vonalon
választhassanak autót.
Akiknek még nincs elég indulata a témában..
ajánlott pld.:www.mobile.de
Regadó nélkül milyen fiatal,hibátlan,kényelmes,gyors,modern!! autója lehetne,mondjuk
egy sokévi részletre/verejtékre vett 3M körüli takarékos /árú,technikájú/ autó helyett!
/akinek nem létkérdés a 0 kilométer./
Ami nem leszólás akar lenni..annak is van/legyen piaca..van használati értéke.

Crom 2008.04.21. 19:57:18

Ime egy újabb remek magyar gazdasági megoldás...

Adókat emelünk(nek) eszetlenül, ahelyett, hogy rájönnének: hosszabb távon nem az számít, hogy az adófizetőtől az utolsó garasát is elvegyük, (mert azzal csak a jelenlegi gazdasági lyukakat lehet betömni) hanem az, hogy minél többen adózzanak!!

Nem egyetlen szerencsétlentől kell beszedni másik 10 adóját, hanem olyanná kell tenni a rendszert, hogy a 10-ből legalább 8 úgy gondolja, hogy kényelmesebb neki követni a törvényt, mint megpróbálni ügyeskedni. Ehhez persze ésszerű mértékű adók és járulékok is kellenek (...)

Ez a regadó is elég nevetséges. Egy internettel átszőtt, erősen globalizálódó világban az államnak inkább arra kéne törekednie, hogy az állampolgár idehaza költse el a pénzét és ne egy másik országban! Mert ugye többek között ez hajtja előre a gazdaságot és nem az, hogy pl. még több fináncot foglakoztasson a szerv, mert már nem bírják kapacitással a sok a regadó kerülő utáni hajszát.

Persze őket is meg lehet érteni, hiszen ők csak végrehajtják a törvényeket. Az a dolguk. Nem ők a hibásak. Azok a hibásak, akik ilyen helyzetet teremtenek, és nem látják át - vagy talán nem is érdekli őket - hova vezet mindez.

Ha a magyar spórolni akar, akkor fog. Ezt csak azok nem látják, akiknek kéne. Az államnak pedig egyre kevesebb embertől kell majd ugyanazt a végösszeget beszednie, tehát emelni fogja az adókat. Ezzel párhuzamosan pedig bűnüldözésre is egyre többet kell költenie, az pedig szintén adóemeléshez vezet. Körbeértünk. Ennyi.

Csak zárójelben:

Nem vagyok érintett a kérdésben, csupán felháborító, hogy ebben is a buta "adóztassuk meg jól, akit csak tudunk" mentalitást követjük és nem a még elviselhető teher elvét.

Kifordított kacagány 2008.04.21. 20:01:48

minél inkább szorítja valaki a markát, annál kevesebb marad benne. ez állambácsira is igaz. észre kellene venni, hogy ez a helyzet nem égbekiáltó gazság, hanem jelzés, hogy valami nem jól működik és változtatni kellene.

már máshol is elmondtam, itt is elmondom, hogy ebben az országban mindenki a vállalkozókból él. az utolsó ingyenélő cigánytól az élharcos adófizető dolgozóig mindenki és nem túl szép dolog annak a kezébe harapni aki enni ad. jó lenne ha a sok vállalkozókat gyalázó hülye elgondolkodna azon, hogy ki ad neki munkát, vagy ki teremti elő az adóját. főleg azoknak kellene elgondolkodni ezen, akik az élősködő réteghez tartoznak(segélyekből élők és közalkalmazottak egyaránt)

Adócitrom 2008.04.21. 20:04:41

Mondjuk,nehéz lenne a regadó megszűnése
után ezeket tömegesen eladni:
alap kiskocsi 3M,
nevesebb,fapados középkategória 5-7M!
5-10 éves részletetek../bankok/
Tehát,meg is van,kik járnának nagyon rosszul..

kuf 2008.04.21. 20:06:18

Az angliai autóvásárlás még jó ötlet is lehetne,de senkinek nem esett le,hogy a kinti autók 99.9%-a jobbkormányos?? :))

Kifordított kacagány 2008.04.21. 20:12:48

mellesleg az emberek nagy része nem azért keresi a kiskapukat, mert nem akar adót fizetni, hanem azért, mert a befizetett adójáért cserébe nem kap semmilyen ellenszolgáltatást. többek közt ez is egy jelzés, hogy valami nem jól működik.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.04.21. 20:16:21

kuf,

de, ez mindenkinek eszébe jutott. Viszont itt említette valaki, hogy 600 fontért vásárolt egy hármas Golfot. Itthon egy nagyon-nagyon széthajtott össze-vissza horpadt, szétdohányzott, szétült, kacolt, motorikusan is rossz hármas Golfot lehet megvenni félmillió forintért. Ez nem mindegy. Mellesleg ott a biztosítás az, ami borzasztóan drága, meg a parkolás. Egy átlagos, Londonban élő fiatalnak tökéletesen felesleges autót vennie, ugyanis ott van normális tömegközlekedés, mindenhova eljutni.

unclenowka 2008.04.21. 20:21:32

Vienna & Thema! osztrak szitu teljesen hiteles, viszont a 30 napos biztositasi mizerianal en is Thema velemenyere jutottam. A jelenlegi magyar szabalyozas keptelen kezelni az allando lakcim kerdeset. en peldam: 4 eve Angliaban elek allando lakcimmel, meg magyar papirjaim is allando lakcimmel vannak (szig, lakcimkartya). akkor most hol vagyok egyaltalan? Meg az angolok se tudnak, oszintenszolva, attol fuggetlenul, hogy ok meg csak nem is schengenben vannak. Most tervezem en is, hogy egyik kocsimat hazahozom, magyar, ideiglenes hasznalatra, es angliaban fizetem a terheit. Hazajovet nem fognak pecsetelni az utlevelembe, tuti, kulonosen, ha latjak, hogy angliaban elek... koveted, ugye? Szerintem a biztositoknak tehat fizetniuk kell, attol fuggetlenul hogy igaz vagy nem, hogy miota vagy a `nem allando lakcimes` orszagban. Egyszeruen,mert akkor minden kulfi karesetnel erre hivatkozva elutasitanak a karfizetest. Ha van mas mod, amivel igazolhatjak az ellenkezojet, irjatok meg!

stevee 2008.04.21. 20:21:39

Lala 2008.04.21. 16:31:30 hozzászólásához

Lala! Légyszíves ne forgasd ki a kommentjeimet! Én azt mondtam, hogy "ALAPVETŐEN senki nem szeret trükközni", tehát ha mondjuk az ilyen manőverrel megspórolható összeg max. 10,000 HUF lenne, akkor magasan szarnál az egészre. A semmiért vagy elenyésző összegért biztosan nem akarnál utánajárni, stb... Szóval én csak azt akartam kifejezni, hogy valamilyen szinten igenis "bele vagyunk kényszerítve" a gondolkodásba, és az alternatív megoldásokba. Én egyébként semmi kivetnivalót nem látok a dologban, az én elvem az, hogy amit nem tiltanak azt szabad! :)

gyules 2008.04.21. 20:28:16

Itt (London) pedig fel ev utan nem kapsz parkolasi engedelyt az autodra. (merthogy ha ha hazad elott allsz az utcan, azert is fizetni kell). Ugyhogy nem egyedi. Bar, tudom mennyire mas a helyzet itt meg ott.

unclenowka 2008.04.21. 20:29:19

scheerti, az angol helyzetrol csak annyit, az ottani bkv qrva draga, es a kozhiedelemmel ellentetben sokat akadozik. ha az olimpiara rendbe teszik, csoda lesz... nincs egy nyugodt napod, amikor azt mondhatnad, o.k. akkor a tervezett utvonalon es IDOBEN, keses nelkul beertem a cegbe, meg normalis idoben haza. illuzio!! viszont az un. congestion charge miatt, ami jelenleg napi 8font, nem eri meg bevezetni, a parkolas nagyon igaz, nagyon draga, anglia minden egyes varosaban, nem csak londonban. a bizti viszont csak kezdetben nagy ervagas, bonus 3ban vagyok, atlagkocsira kb 2-300 font/evbol megall. A jobbkormanyos dolog kicsit csavar a sztoriban, de meg lehet szokni. marmint hasznalni europaban, a rossz oldalon, ahogy egy angol mondana...

Freechild 2008.04.21. 20:37:01

Vienna

Az a baj ezzel az érveléssel, hogy mindig az állampolgár a csaló, az ügyeskedő, meg az adóelkerülő. Bezzeg az állam mindent megtehet, mert ugye törvény van rá...

Elég birka mentalitás.

Az osztrákokkal meg ne példálozz, dolgoztam én is kint, ugyhogy tudom, hogy más kint mint itthon...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.04.21. 20:43:16

unclenowka

Ha az amerikaiak meg tudták szokni, hogy az autó a rossz oldalon hajt(na nem mindegyik, de például a Toronado elsőkerekes volt),akkor a jobbkormányt is meg lehet szokni.

Egyébként:

Tisztelt küldföldi olvasók(látom elég sokan vagytok)szeretnék egy kéréssel fordulni hozzátok, mint autóbuzikhoz(vagy annyira nem autóbuzikhoz, csak közlekedőkhöz). Kérem, aki hozzám hasonlóan nagy barátja az interaktivitásnak és szívesen leírná (mondjuk egy hosszabb levélben), hogy az ő jelenlegi lakhelyén/ otthonában miként zajlik az autóvásárlás, milyen a tömegközlekedés, a parkolás, az autók átiratása, és az egyéb autókkal kapcsolatos dolgok. Fényképpel vagy anélkül, névvel vagy akár névtelenül. Ez egy új, közösségi oldalhoz kellene, mert az a tervünk, hogy megismertethessük a külhoni autós szokásokat is a magyar autóbuzikkal. Kérem, aki tudna ilyet írni, az ne habozzon írni nekem egy levelet. Ezt megteheti a nevemre kattintva, amint tudok válaszolok. Megköszönném a segítséget, várom a leveleket a világ minden részéről.
Köszönöm.

Bán Tamás 2008.04.21. 20:43:42

Mindent szabad!

Freechild 2008.04.21. 20:48:39

Ez jo kis gyüjtés lenne :)

Izgatáshoz jobb lenne mint egy poresz film.
A vérnyomásgyogyszer forgalma felszökne rögtön.

apamacko 2008.04.21. 20:51:46

Kedves barátaim !

A "jó" hír hogy a becsületes (félős!) kisember szív továbbra is aki nem mert eddig sem és ezután sem szlovák rendszámos kocsival járni !

vienna : írta h ott és tőlünk nyugatra sokhelyen az a módi h aki megbukik akár kis dologban is annak veszik a becsülete ("leköpik") nálunk meg élhetetlen vagy kisfiam ha nem kerülsz ki amit lehet ! Ugye ?

Nem vagyok vállalkozóellenes ! Ezért :
Az a vállalkozó aki kiviszi a cégét mert ott kevesebb az adó megértem, de fáj az itteni nyomorult bőrömnek !
Ha ő kint termel szolgáltat és ott pénzt is keres természtesnek tartom h ottani rendszámmal jár, így tenném én is, de ha a mo.-ban keresett pénzét ott veszi ki akkor nem csak a magyar állam esik el a bevételtől hanem ráadásul a kinti adójával (ami persze kevesebb az itteninél) a szlovák államot támogatja !!!!
Ez meg csak azért fáj mert mint kisember én és még kb. 1.5 millió ember próbáljuk a víz felszinén tartani kis országunkat a maradék kb. 3 millió kereső pedig feketén melózik semmi v szinte semmi adót nem fizet !

Nekem van személyes ismerősöm aki nemrég vitte ki a vállakozását sk.-ba de ő kint is dolgozik ezért az ő esetét kissé természetesebbnek érzem.

A márkakereskedőkről pedig annyit h míg a haszon egy 3-4 millás kocsin 10 éve 10% volt most a haszon már csak 3-6% és ez is csak akkor igaz ha listaáron elad valamit !!

A nagy pénz nem itt van hanem a használtautó bizniszben!

Még egy poén : van több VPOP-s ismerős aki szlovák rendszámmal jár !
Csak egy szlovák ismerős kellet hozzá akihez bejelentkezett aztán már hozhatta is németből a kiszemelt verdát.
És nem azért csinálták mert gazdagok és így jobban kijöttek a Ferrari vásárlással hanem azért mert egy 3000Euros gépért nem akartak mégegyszer annyit kifizetni állambácsinak !

npista 2008.04.21. 21:09:20

B*ssza meg magát a kedves állam és köpd szemen aki megkérdezi miért ülsz sk rendszámos kocsiban!!
Mi a f*sz köze van az uniós irányelveknek egy vpop-s g*cinek??Hol van itt demokrácia faszikáim??
Vegyen mindenki azt és úgy ahogyan akar, miért nem kötnek bele ha trágyát hozok haza a földemre??
A sz*rom nem kell fecó??

gyules 2008.04.21. 21:10:03

unclenowka 2008.04.21. 20:29:19

Attol fugg hol laksz es hol dolgozol. En a 2-es zonabol megyek az 1-be minden nap. Eddig nem kestem soha a TfL (bkv london) miatt, mert altalaban tudok elore a hetvegi lezarasokrol,vagy az unnepnapokrol, sztrajkokrol. Amugy az auto nem alternativa, az igaz. Max a moci vagy a bringa.
Bar sajnalom,h igy van, mert en is mar reg egy Supraval jarnek... 4e fontert popecek vannak, Japanbol. Bar hobbiautonak meg mindig lehetne... :)

gyurgyo 2008.04.21. 21:26:29

Hát megint nagyot akart markolni a magyar kormány és ehelyett ez van!Mikor jönnek már rá, hogy kevesebb adót kell vonni és akkor többen adóznak majd és több lesz a bevétel is?Természetes hogy ott kerülik ki az emberek a hatalmas adókat ahol lehet!!!!

Fafnir 2008.04.21. 22:06:52

Viszonylag egyszerű lenne a megoldás. Egy normális adórendszer a jelenlegi '90-es évek elejéről itt felejtett helyett. A szlovákok bátran meg merték lépni és máris elhúztak mellettünk mint a TGV. A lenézett Szlovákia mi? A fülembe cseng amit egyszer egy sítúra alkalmával mondtak nekem. "Szari magyari". Ne csodálkozzunk ha mostanság ők néznek le minket, nem kicsit.

Amúgy kíváncsi vagyok, hogy meddig tűri még az autóstársadalom, hogy állambácsi a meleg szrig túrkál a zsebében a pénze után.

zartkert 2008.04.21. 22:22:42

most jön az hogy gyerünk szlovákokhoz daciat venni??? :))))

mókus 2008.04.21. 22:26:02

Érdekes, hogy pont a VPOP, illetve a felettes szerve a PM emelte meg 2 éve bizonyos tevékenységi körökre a biztosítékot 1 M-ról 100, azaz egyszáz Millióra!
Aztán meg csodálkozik a sok eccerű, hogy a cégek kitipliztek SK-ba. Nagyjából 2 nap alatt át lehetett telepíteni a vállakozást.
Nem kellett az a kevés adóforint itthon, hagy fizessenek Slotának!!!
Ezzel persze sikerült azt is elérni, hogy a megspórolt 99 M Ft-ból megvették a céges autókat és járnak SK rendszámmal, teljesen legálisan.
Egy év után visszaállt a régi biztosíték rendszer, de a cégek valahogy nem akarnak hazatelepülni. Ki a fene érti ezt?

Jani 2008.04.21. 22:59:22

Üdv!
Bocsi de lusta voltam végig olvasni a 100kommentet, csak beleolvastam. Én is olvastam reggel a cikket. A hangsúly nem az autókon volt, hanem a cégen akik usából és innen onnan hordtak kocsikat, és itthon árulták slovák rendszámmal,2006 decemberében kezdték és valami 300kocsit hoztak így be. (300 misit kivéve az állam zsebéből)

running 2008.04.21. 23:04:32

Én nemrég hoztam be Németországból egy 10 éves BMW-t, rendesen befüzettem a regadókat, és az összes járulékos költséget,és akkor is tudtam meg igazán milyen várszívóan viselkedik a magyar állam a saját Állampolgáraival szemben!!!! Ez a Fórum kezd mostmár inkább a politika felé húzni, ne hiába, hiszen ott a legnagyobb a baj. Csak sajnos mindenki CSAK beszél róla, és nem történnek dolgok. Szóval nem kevés pénz volt amit az autóra befizettem aforgalombahelyezés ürügyén. Ez az egész egy vicc. Kúúúrvára kíváncsi lennék hogy az a sok pénz hova kerül, a politikai nagyeli szerintem már valami Svájci, vagy Havai számlára menti már magának a magyar Állampolgárok pénzét, mert tudja, hogy hamarosan össze fog omlani az ország. Ő ezután majd kint fogja leélni az életét. Csak majd biztos lesznek olyan tomcat féle hazafik, akik majd gondoskodnak arról, hogy egyik reggel késsel a nyakuknál ébredjenek, és az utolsó 10 másodpercben majd rájönnek, hogy hiába a hatalmas villa, a V8, az aranyékszerek, a sok nulla a számlán, ezek most nem segítenek....
ez lehet akár egy film is...
bocs, hogy ilyen vulgáris voltam

ede 2008.04.21. 23:05:44

Hát ez már komolyan nevetséges ami itt folyik!! Ezt ki a fene találta ki!!??? Egyrészt a terv kivitelezhetetlen, másrészt pedig ebből fakadóan presztízsromboló(már ha eddig volt ilyenjük). Sorba rúgnám ki az efféle baromságokkal előrukkoló hatósági vezetőket!!!
A másik pedig, hogy én mind autós, mind biciklis szemmel nézem a magyar közlekedési "kultúrát". Na, erről inkább ne is ejtsünk szót, tisztelet a kivételnek!

Agyafurta 2008.04.21. 23:17:59

Szerintem helytelen az EU dumas hoborges. Hollandiaban elek, es azt szeretnem, hogy annyi legyen a regado itt is mint Magyarorszagon. Az autonkat (ujonnan) 30000 euroert vettuk. Ugyanez a kocsi Magyarorszagon 26000 euronak megfelelo forintba kerul. A szomszedos Belgiumban ugyanehhez a kocsihoz 23000 euroert hozzajuthatsz. Megsem mehetnek at a hollandok Belgiumba autotvenni es belga rendszammal futtatni. Hiaba EU, hiaba Benelux. Ha eletvitelszeruen hollandiaban elsz akkor 6 honappal az auto vasarlasa utaning holland rendszamot kell ra kerned, es ki kell fizetned a regado kulonbozetetet.

ommm 2008.04.21. 23:46:23

Édes Istnem!

Hát hogy fájna nekem a 6 milliós Fabia ha akár Svédországi átlagbérem lenne.
Vagy a regadó Hollandiában.
Az arányok, uraim, az arányokkal van itt baj.

nagyi 2008.04.21. 23:49:14

Egy német barátomat idézem:

"AZ AUTÓSOK A NEMZET FEJŐSTEHENEI"

knajf 2008.04.21. 23:54:56

elolvastam (asszem) mindegyik postot, és mi jön le? hát persze... Magyarok vagyunk :) a birka nép... én is közéjük tartozom, de hát istenem ebbe születtem. Ameddig nem lesznek nagy változtatások / összeomlás addig itt marad a mértéktelen lopás, meg a bankozás, hisz ez az ország a bankoké :)nade hozzászólnék az alaptémához is. A családomon belül van "esztergomi" barátnő és az ő autóját fele annyiból hozták be mint ha itthon vette volna (az más kérdés, hogy állapotra pipec és nem agyongittelt lehasznált szar). És amíg ilyen elmaradott ország vagyunk, ne csodálkozzon senki se, ha egy pici boldogulásért a kiskapukat kell keresgélnie, mert azért 2008ban nehogymár annak kelljen örülnöm hogy luk van a seggemen... ja és leszögezem hogy semennyire se politizálok, mert tök fölösleges, olyan itt nincs! színjáték meg határtalan lopás viszont pofátlanul van :| és az adófizetők szívják meg a levét... siralmas.

Seregély 2008.04.21. 23:57:44

Amit korábban írtatok a magas itthoni adókról, azokkal szinte mindenki egyetért. Azonban ne feljetsük el a másik oldalt, az állami kiadásokat sem. Bár lehet mindenféle dolgon spórolni (kevesebb állami alkamazott stb.) a legvaskosabb részt a szociális juttatások jelentik. Ezeket kéne csökkenteni. Atgondolni a rokkantnyúgdíj rendszert, a különféle segélyeket stb. Mi lenne a reakció, ha mondjuk a munkanélküli segélyt egyik napról a másikra felére csökkentenék, a csalédi támogatásokat szintúgy. Akkora cirkusz lenne, hogy én el sem tudom képzelni a hatását. Ha már a 300Ft-os vizitdíjra is így reagált a társadalom nagy része, mi lenne ezeknél sokkal drasztikusabb lépések esetében. Amíg a lakosság nagy része elvárja ezeket az állami "szolgáltásokat" egyszerűen nem fognak csökkeni jelentősen az adók. Közben persze az aki becsületesen dolgozik, adózik belerokkan a terhekbe, nemzetközi szinten egyre veresenyképtelenné válik. Elnézést az offtopic szövegért,de valahogy kijöt belőlem. Sorry.

mr.watson 2008.04.22. 01:28:10

vienna, mintha te nem az EUban élnél...

Itt Magyarországon több adót fizetünk, mint te ott Bécsben és mégis nehezebben veszünk autót.
Ennyi adóból már virágzó gazdaságot építenek jobb helyeken.

Talán nem kéne annyi politikai tolvaj zsebét tömni, meg annyi cigósegélyt fizetni.

Az EUban az áruknak is szabad áramlása van. Nem mindegy neked hogy melyik országban van regisztrálva egy autó. Miért ne lehetne külföldön ingatlanod vagy autód? A lényeg hogy az EUban van és forgalomképes. Biztosítást is köthetsz rá más országban is de akár otthon is.

Egy céges autó meg akármennyit tartózkodhat más országban...
Talán a kormányzatnak kéne versenyképesebb környezetet teremtenie, nem?

Balazs · http://miamiblog.blog.hu 2008.04.22. 01:29:32

Minden reszevel egyet tudok erteni a cikknek, es miutan pillanatnyilag Miami Beach-en elek, annak is igazat adok, hogy a presztizs itt is csak annyira szamit mint otthon, persze amcsi autokra leforditva.

Nem sokkal tobb am itt sem a Ferrari mint otthon!

Adócitrom 2008.04.22. 11:17:27

...ommm 2008.04.21. 23:46:23

"Hát hogy fájna nekem a 6 milliós Fabia ha akár Svédországi átlagbérem lenne."

Igazad van!
De sajnos,nem megy!
Svédországból max az adótételeket "hozhatjuk el"
A bért Albániából :-)

ommm 2008.04.22. 12:24:18

Adócitrom 2008.04.22. 11:17:27

:D
ez az

Homa 2008.04.22. 22:53:33

Elolvastam az osszes hozzászoláast és elgondolkodtato dolgok ezek kérem szépen.
Sajnos én is bele untam a magyar használtautokban mivel 80%-a bontoszökevény 2-3 éves korára.Elgondolkodtam tavaly juniusban mikor eladtam a magyar 2eves automat amit hitelrea vettem hogy hogyan tovabb auto kell de elkezdek sporolni.Nezegettem autokat nemetben a neten es rajöttem hogy kint veszek,itthon rakérdeztem hogy miket kell kifizetnem es elsirtam magam hogy hiaba tudok nemetben megvenni egy 5000 euros autot kp ra a regadot es tarsait mar nem megy.Kimentem megvettem a hőn ahitott automat atszamitva 1.1 millaert es elkezdtem intezni a papirokat lengyel rendszamra .A pofam lezsakadt a kinti terheken
Az adasvetelire annyit irsz amennyit akarsz,en 1000eurot irtam a tax erteke a 6x osa es nevetnek ram a lengyel okmányirodaban hogy milyen olcson sikerult vennem:-) kifizettem a regadot 8000 hufnak megfelelo ZŁ !!!!!afat is fizettem nem volt 10.000huf es kotottem 1 evre biztositast 65.000 ert rendszam forgalmi 20.000 meg evente kell vinnem muszakira 7000 huf.a muszaki az kemeny volt neztek jaaa nemet forgalmi kerdezik van ervenyes TÜV mondom van.ok az autot nem nezik at tessek kesz a muszaki a nemet forgalmit leforditattam lengyelre 6000huf es elindultam a lehetőségek orszagaba Magyarorszagra a hataron lestek hogy most mi van (2007 junius volt meg hatar)nemet ideiglenes rendszam lengyel forgalmi magyar soför Cseh auto (skoda)röhögtek aztan mondjak jo utat.A következö automat most keresem mert amit akkor behoztam most adtam el odakint 1.5 millaert egy ev hasznalat utan meg kerestem rajta na ez a kemeny:-))))))

vienna 2008.04.23. 10:59:42

mr. watson!

Tudtommal Becs az EU-ban van, tehat nem ertem a ketkedest.

Ami az adot illeti, itt 50% a felso jovedelemado kulcs. Es boven elerem a felso kulcs hatarat. Tehat nem fizetek kevesebb adot, sot mind szazalekosan, mind nominalisan tobbet fizetek.

Ami az ingatlant illeti: Nekem mindket orszagban van. Nem mindegy hogy hol van az ingatlan. A becsi lakas kozelebb van a munkahelyemhez mint a pesti ;)

Amugy a pesti lakas berleti dijat pedig Mo-on adozom. Ebbol a szempontbol se mindegy hogy hol van.

Egyéves Önkéntes 2008.04.24. 10:01:01

Nem hiszem el, hogy nincs a kib..szott kormányban egy ember, aki ne tudna összehegeszteni egy excel táblában egy modellt, ami lemodellezné, hogy mekkora adónál lesz a maximális bevétel és mi az amikor már csökken az állam bevétel. Utána megmutatná, hogy nézd meg vazzeg, itt metszi az egyik görbe a másikat, ha e fölé megyünk, akkor kicselezik az emberek és mennek .sk-ba (á la Worluk) ha pedig alá megyünk, akkor már nem éri meg. Sőt ha nagyon okos lenne, akkor kitalálná azt is, hogy mikor jönnének ide a külföldiek. Dehát ehhez hülye bármelyik kormány, amíg nem szakmát ismerőkkel töltik fel a pozíciókat hanem pártdroidokkal.
Ausztriában már magyar nyelvű hitelügyintézés van a bankokban. De jó példa erre a Gorenje-jelenség is, ott is kitoltuk a sok lét külföldre.

Egyéves Önkéntes 2008.04.24. 10:05:18

vienna

mi dolgozunk kinn Ausztriában, ugyanolyan korrupt gazemberek ők is mint mi, csak egy kicsit lassabban derül ki róluk

NagyR 2008.05.08. 13:39:55

Üdv!

Nem tud segíteni nekem valaki, hogy
mely cégek foglalkoznak acikkben
említett ügyintézéssel.
címem: roland@mazsi.axelero.net

Előre is köszönöm!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.01. 18:48:33

hmm. figyeljenek.

van ismeretségem magyarországi importőröknél. összefogtak, hogy megakadályozzák a "szlovákiai" autódolgot. brüsszelbe készülnek lobbizni.
mert hogy mennyire rosszul járnak ők.

vki felvetette, hogy ugyan miért baj az nekik, ha gipsz jakab megveszi magyarországon az autót, a szlovák cégével, és kint helyezi forgalomba.
válasz: az nem baj, sőt, jó. csak az a baj, ha a kinti kereskedőtől veszi meg.

de azért fenyítsünk, ugye? no comment.
tetszettek volna átgondolni mindezt, tisztelt regnáló arcok, mielőtt megnyomták az igent a nagy büdös únióra. mert nehogy már *mindenkinek* jó legyen...

Kalel 2008.10.01. 21:34:01

Ezt a "MAFFIA" bandát mind elkéne távolitani onnan ahol most csücsülnek és tenni kb 20 embert hogy irányitson vagyis KÉPVISELJEN Bennünket! És máris felszabadulna egy pár milliárd forint amit a semmit tevők zsebeibe tömködünk! Elitélem ezt a baromságot amit VPOP művel mert ha igy van miért pont a szlovákokra allergiásak ezzel az erővel mindenkit átnézhetnének a NÉMETET is szintugy. De ehelyett a német,angol,usa stb... kikell nyalni fényesre a seggét őket nem szabad bántani mert ugy bekussoltatná magyarországot hogy attól kódulna, ez nevetséges!! Ez az ország mindig is ien volt sajnos mint a "SZÉLKAKAS" Mindig a polgárait sarcolja holott ott fenn kellene végignézni mert ők élnek mint hal a vizben uj 30-100miláás autókkal járnak + felveszik azért az utiköltségtéritést 1 millás havit stb... NA EZT KELLENE MEGSZÜNTETNI ÉS A BEFOLYÓ ÖSSZEGEKET AMIRE BEKÉRIK AZT ARRA A HELYRE FORDITANI NEM ELREPÜLNI LAPTOPOKAT VÁSÁROLNI MEG ORRBA-SZÁJBA KAMPÁNYOLNI!!
ELŐSZÖR AZZAL KELLENE FOGLALKOZNI MAJD UTÁNA JÖHET A NÉP!! DE ELŐBB NEKIK KELLENE PÉLDÁT MUTATNI!! HISZ NEM MI VAGYUNK ÉRTÜK HANEM ŐK VANNAK ÉRTÜNK!!! NEKÜNK VAN NAGYOBB BELESZÓLÁSUNK MERT TÖBBEN VAGYUNK! (Mindenkitől bocsánatot kérek ha esetleg ezzel megsértenék valakit, nem állt szándékomban.) Miért ne járhatnánk sk,s,d vagy egyéb rendszámmal hisz nincsenek határok EU-ban vagyunk. Utolsó mondat joga: LaLával teljesen egyetértek. Üdv. mindenkit lessz egyszer jobb is...:) (talán)

bp 2008.11.15. 13:12:57

Heló!
Tudja valaki mennyi pénzbe kerül jobb kormányos autót bal kormányosra "átépíteni"?
Köszi

Kicsijoe 2008.11.19. 11:40:37

Ez eléggé tipusfüggő,de sok nem várt kiadás is felmerülhet.Nem kopmatibilis alkatrészek a teljesség igénye nélkül : kormánymű,kormányösszekötők,klímakompresszor,kell ugye egy új műszerfal,a pedálok áthelyezése,kuplungmunkahenger,ésatöbbi nyalánkság,a két első fényszóró (fordított a foncsorozás,elég kellemetlen vele közlekedni.Gonosz alternatíva: csak a jobb oldalit cserélni európaira).A kasztnismunka a pedálok miatt...és ez még a teljesség igénye nélkül.Erősen tipusfüggő,mert pl műszerfalat,kormányművet egyértelműen érdemes bontóból venni.Másik nyalánkság,hogy legtöbb tipusnál a vezetőülés "állíthatóbb" az utasoldalinál,megcserélni meg nem nagyon lehet,tehát némi komfortveszteség is ér,pláne,ha motorosan állítható,emlékező,stb a vezetőülés.Tipus függvényében (és persze bontós ismerettséggel) 300 K -1 milla.Persze újra kell vizsgáztatni,stb,és nem könnyű meccs,mert az alvázszámból látszik,hogy jobbkormányos,és a biztosítóknál ez nem épp jó pont.

Csak akkor érdemes belekezdeni,ha valami ritkaság vagy nagyon luxuskocsi,különben nem nagyon éri meg ( bármennyivel is olcsóbb kinn)

Tamás 1 2009.05.25. 11:58:52

Üdv Mindenkinek,

Mostantól még többen fognak Szlovákiában új autókat forgalomba helyezni, mivel az áfában is jelentős eltérés lesz 19% SK-ban, 25% Magyarországon. Ez kb. 200.000 - 300.000Ft különbség és hol van még a regadó...

Én is SK-ban regisztráltattam a magánautómat a lent említett cégnél. Csak ajánlani tudom őket, minden nagyon simán és jól intéztek el.

----------
WWW.EUROSLOVAKIA.EU - Szlovákrendszám magyar magánszemélyeknek és cégeknek a leggyorsabban és a legolcsóbban !!!

Tyson74 2010.05.07. 08:43:32

Sziasztok
Szerintem nem nekünk kéne elhagyni az Országot:)
Van valami aláírásgyüjtési lehetőség h ezt a fax regadót eltöröljék?????????????????
Mért aki most megnyerte a választásokat,eltörli-az amugy is visszadobbot környezetadót?
Nekem meg az a gondom h pizzát hordok és kéne 1 jo olcso kocsi"évente csere"de nem enyiért ami nálunk van!!!!!!
süti beállítások módosítása