S-blog

Átment a lábadon a Family Frost? Eleged van a bunkó autósokból? Van egy jó linked vagy videód? Esetleg anyáznál egy jót, vagy csak javaslatod van? Kattints a nevemre és írd meg nekem azonnal!

Ezekről beszélünk

scheerti videói

Prostreet

Átiratnád? Akkor szopj!

2008.03.03. 11:44 scheerti

Valahol mélyen mindig sejtettem, hogy az okmányirodákban és a közhivatalokban kizárólag droidok dolgoznak, külön felvételi alapkövetelmény az ügyek akadályoztatása és a keszekuszaság. Na meg az sem árt, ha tudunk olyan szabályokra és törvényekre is hivatkozni amit az átlag honpolgár nem ismer, többnyire csak azért nem, mert évente 5-6 alkalommal kényszeríti a sors a hivatalba, két fázis között meg úgyis összekutyulják az egészet. Persze, el lehet olvasni a Magyar Közlönyt, de azt olvasgassa akinek Imre az anyja. Isteni dolog az okmányiroda, tényleg. Emberi sorsok peregnek le az ügyét elintézni kívánó nép elött, néha egész mulatságos a kiabálás, amit  a népes családdal érkező hiperpigmentált arcok rendeznek.

De a mai más volt. Sehol egy kis móka, ráadásul hétfő van, gondolatban még a közalkalmazott is az ágy, és a kávé között van. Ilyenkor gyakorlatilag lehetlen bármit elintézni. Pénteken is, ám akkor nem a hozzáállással van a gond, az ok prózaibb: AZ OKMÁNYIRODA PÉNTEKEN ZÁRVA VAN! Istenem, hát kell nekik az az egy nap lazítás, mikor be tudják hozni a sok  késében lévő munkájukat, hogy a hétvégét teljes lelki nyugalommal várják, és hétfőn kezdődhessen minden az elejéről. Van az úgy, hogy az ember vesz egy autót. Mondjuk azért mert már nem szeret buszozni, mert elege van az akciónyugdíjasokkal és fiatal suttyókkal folytatott kézitusában ami minden buszmegállóban vár rá. Mentségemre legyen mondva, a műfaj mesterének mondanak. Egyik barátom rám is aggatta a "tömegközlekedés Bruce Willis-e" kifejezést, ami nem tudom mennyire állja meg a helyét, mindenestere kétségteleül nagy traveller vagyok. Az ember ha már autót vesz ugy, akkor általában azért veszi, hogy használja is, idővel. A használat megkezédse elött ugye van egy olyan gyönyörű dolog, hogy átiratás.

Ez egy mondatban annyit jelent: Ha autóra volt pénzed akkor jól lehúzunk, különféle módokon, és ennek is örülj mert máshol még több. Tetszik érteni? Több tízerer forintot kirántanak az ember zsebéből egy jól irányzott húzással, az ember fizethet köbcentinként 18 forintot (jelen esetben) az APEH-nek, és még örül ha utána nem kezdenek el turkálni a zsebében. A másik gyönyörűség az eredetvizsga, ami 17000 forintnyi SEMMI.

Befizeted aztán kapsz egy darab sajtpapírt, hogy nem kezdted el átütögetni az alvázszámot meg a motorkódot. Kvázi tolvajnak néznek. Sebaj, ez a mi országunk, kell is valami különben mindenki nagyobb motorral járna mint amennyi után adót fizet. ( Én is.) Aztán lenyeletik veled a forgalmi törzsköny kombótizenkétezres díját. A mai napig nem tudom mi kerül azon a zöld szaron hatezer forintba. Sebaj. Szóval az átlag honpolgár megjelenik, még eredetvizsga és biztosításkötés elött az okmányirodában, hogy kérjen két üres csekket amit fel tud adni, hogy ne kelljen annyit sorba állni mikor a biztosítással, az adásvételivel és az eredetvizsgával jön és bizakodik, hogy néhány órás idegtépő várakozás után végre átírják azt a nyomorult autóját.

 Legalábbis én így terveztem. De egy hatalmas hülye vagyok, mert elfelejtettem, hogy ez nem Ausztria, hanem drága szép hazánk ahol a te kurva anyádat, mert fizetnél. Mindent az adózókért szemlélet, ugyebár. Rövid, másfél órás sorbanállást követően az információs pultnál lévő hölgynek vázolom, milyen elképzeléseim vannak, de ő határozottan félbeszakít, és közli, hogy ezt így nem lehet, hozzam be az eredetvizsgát, az adásvételit meg a biztosítást, akkor majd ad kettő BIANKÓ csekket amit feladhatok. Egyébként nem. Mit hitt? Hogy, lottómilliárdos vagyok és titokban fel akarok adni kétszáz millát az APEH-nek? Miért nem jó neki ha azt a két szelvényt hozom vissza ami ad(na), történetesen befizetve? A válasz kurta volt: Mert ezt így szokás. Ó. Értem. Tehát így szokás. Ezzel minden el van rendezve.

 A történetben az a mókás, hogy az ember reggel szépen beballag a biztosítóhoz, köt egy kötelezőt, aztán elmegy eredetvizsgáztatni, ahol ha szerencséje van nem röhögik körbe, "mit akar itt? Két hétig nincs szabad időpont ." címszóval, aztán ott kap egy csekket, amivel elmegy a Postára, feladja, odadja a szelvényt az eredetvizsgásnak, aztán ha szerencsénk van, mondom HA szerencsénk van akkor,meg is csinálják gond nélkül. Aztán az összes paklival elmegy az okmányirodába sorba állni, (mert időpontot ugye nem adnak) hogy adhassnak kettő biankó csekket amivel elmehet a Postára megint ,hogy feladhassa. Ezek után ismét beáll a sorba mint a birka, újabb laza két óra, ha nincsnek sokan, aztán talán kap egy sorszámot, ha jó a hangulatuk az ügyintézőknek, akkor nem kötnek bele az adásvételiben a megfolyt tinta miatt "nehezen olvasható" dátumba, aztán talán, ismétlem TALÁN átírják azt a nyomorult autót. Persze ha időközben nem fagy le az egész rendszerük. Akkor sajnos bukta van. Mehet újra a sor elejére. Majd másnap természetesen. Nem háborodtam volna fel ezen ennyire, ha már túl lennék az egészen, de sajnos még az átiratás elöttem áll. Isten irgalmazzon nekem!

Ezek után tessék nyugodtan lehülyézni az amerikaiakat, ahol ez a művelet kb 25 percet vesz igénybe, és a töredékébe kerül. De nem kívánom magaunknak az amerikai törvényeket, mert akkor mindenki szabadon jutna fegyverhez, gynítom nem kevesen rendeznének vérbalettet egy-egy ilyen jól sikerült ügyintézés után..

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://scheerti.blog.hu/api/trackback/id/tr46363182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martong 2008.03.03. 12:21:15

nekem hatalmas mákom volt az átiratással
ismerős eredetvizsgáztat, időpont másnap reggel fél kilenc, zöldkártya- 2 óra alatt megvolt
az átiratást meg egy biztosítási alkusz céggel intéztettem, 3000 HUF ot megért, h ne kelljen szarakodnom az okmányirodával
Bizony: kishazánkban létrejöttek olyan cégek, melyek célirányosan az átiratásra és a biztosításkötésre specializálódtak, mert van igány rá (piaca), jó nagy :)

engem a névről leíratásnál szopattak meg kib. csúnyán

story: vevővel adásvételi megír, tinta elfolyt a 18-én, ezért 18 nak látszott, namind1 mondom, max 3 nappal több az adó, nyílvámn nem érdekem későbbi dátumot írni, ez persze szerintük nem így van
allianzhoz be, mondom felmondanám a biztosítást, előre felkészültem a hosszas szenvedésre
erre: 10 perc várakozás, kedves lány, szépen köszön, bemutatkozik!! (ez manapság nagy szó), elkéri az adásvétalit, 3 perc, aláírok, szevasz, az egész volt negyed óra max

okmányirodába be: 1 óra sorbanállás, adásvételi lead, és innentől a kálvária
én -Jónapot kívánok
mancika -hümm
én -Szépjónapot
mancika -hümm
én -le szeretném íratni a kocsim
manicka -adásvételi (igazából nemtudom kérdezte vagy kijelentette)
én -parancsoljon Hölgyem (ez nyomatékosan volt mondva)
mancika -nemjó
én -parancsol?
mancika -rossz a dátum
én -mondom mi a probléma vele
mancika -a biztosítási papíron tizenö van (így T nélkül) ezen meg tizennyóc
én -kicsit megfolyt csak
mancika -ez így nem érvényes, nem fogadhatom el
én -mondom miért
mancika -törény
én -mit csináljak
mancika -írjanak újat
én -a vevő 300 km re lakik, fénymásolat nemjó (fax ugye)
mancika -nem, az érvénytelen
én -a biztosító elfogadta (ugye nekik nagyságrendileg több pénzről van szó)
mancika -mi nem fogadjuk el
én -mondom az jobb önnek ha hazamegyek, beszkennelem, kijavítom és kinyomtatom (innentől okirathamisítás)
mancika -hát ha nem látszik
(agyameldobom bazmeg)

hazamegyek, kérek egy másik példányt faxon a vevőtől, mert azért ne hamísítsunk ha nem muszáj

csütörtök, vissza, ugyanaz a mancika
másfél óra sorbanállás
én -CSÓKOLOM (ezt artikulálva jó hangosan)
mancika -szia
(khmmm miazanyádvan??)
én -le szeretném íratni az autómat
mancika -adjad az adásvételit
én -remélem ez már megfelel MAGÁNAK (ezt elég hangsúlyosan mondtam)
mancika -jó lesz, akkor most töltse ki ezt a nyomtatványt és fáradjon át a négyes pulthoz
(a jó **********)
én -esetleg ezt nem tudta volna tegnap ideadni
mancika -nem lehet amíg nincs itt az adásvételi
én -de ha advételi nélkül úgyis érvénytelen akkor miért nem adhatja ki
mancika -mert ez a szabály
én -szabály, hogy az embert feltartsák és kétszer sorbanálljak
mancika -igen
(?????????)

ezekután a névről leiratásra i csinálni kéne egy céget asszem

ommm 2008.03.03. 12:24:06

jól el van ez baszva nálatok.
ideát, szlovákiában is van némi sorbanállás és korrupció-természetesen, de ennyire nem büro a rendszer.
ettől fóggetlenül már évek óta léteznek vállalkozók, akik némi della fejében elintézik helyetted.
na majd számolj be, hogy jártál.

martong 2008.03.03. 12:26:12

sorry a hosszú hszért, de idevág :)

az ügyintézők alfajai

mancika: 40-50 es, átkosban szocializálódott vénlány, mindenki köcsög rajtam kívül, szakmunkást végzett gépírónő
szemlélete: az ügyfél van értem, nem én az ügyfélért, köszönni nem tud, többnyire gépelni sem

panni: 20+ éves, köszönni már tud, betéve ismeri a munkahelyi szabályzatot, rendkívül kedvesen tud elküldeni a kurva anyádba, tökéletesre fejlesztette a semmittevés művészetét, a körömrleszelés az élete, érettségije talán van
szemlélete: ha én nem vagyok, senki sincs, én ráérek ergo mindenki ráér itt, az enyém a legfontosabb munka

néha belebotlok kedves, értelmes pultosokba is, de nagyon ritka
a hivatalokba követelmény a sötétség, és a szőrszálhasogató megnyílvánulások megléte

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.03. 12:30:16

omm,

de bazmeg az a dühítő, hogy én ezt csináltam nap mint nap, míg a S...-nál dolgoztam. Okmányirdában úgy köszöntek mintha hazajártam volna. Kilószámra hoztam el a biankó csekkeket és töltögettük őket orrba-szájba. Ja és ha a 15 napod lejár akkor megkúrnak. Korrupció? Hmmm, én most mikor megyek vissza minimum egy doboz bonbont viszek az ügyintézőcsajnak( ismerem mindezt ugyanis) és akkro elöbb kész leszek. Most is hülye voltam, hogy nem rögtön hozzájuk mentem, úgy már rég végeztem volna..

xerxesz 2008.03.03. 12:54:53

Amikor írtad, hogy kérsz csekket, már tudtam mi lesz. Pont így járt egyik cimborám nemrég. Aszondják, hogy a magyar túlsúlyos. Az Okmányiroda is segít az egészségünk megőrzésében. Séta a postára, meg vissza. Aztán megint oda, meg vissza..... :)

Gabe 2008.03.03. 12:58:02

Itt Angliaban ez ugy megy, hogy elkuldod a forgalmi egy reszet a hivatalnak, es 1 het mulva jon egy uj forgalmi a nevedre. Kozben a tulaj is elkuldi a masik felet a hivatalnak, hogy bejelentse az adas-vetelt. Ennyi...

prokee · http://blog.prokee.hu 2008.03.03. 13:09:02

Fel kell kutatni a lakóhely környékén azt az okmányirodát, ahol neppereket nem fogadnak. Merthogy ne áltassuk magunkat, a lassú és bonyolult ügyintézés nem kizárólag a közalkalmazotti kényelemszeretet eredménye. Nagyrészt belejátszik az is, hogy adott 8 óra munkaidőben a soron kívü érkező csókosok papírhegyeinek iktatása is feladat, persze, hogy egységsugarú user magánügyintézése nem fér bele. Meg nem is jattos meló.

Nálunk van egy érdi okmány, teli a környék neppereivel, kereskedőivel, meg van a battai, ahol egy óra alatt átiratsz, személyit-jogsit-útlevelet hosszabbítasz, megjárod a postát, plusz iszol egy jó kávét az automatából.

Megoldás ? Legyen "kiskereskedelmi" üzletág minden önkormányzatnál a mezítlábas ügyfeleknek, meg mondjuk minden 30.000 lakos feletti településen egy ügyintéző, aki a "nagykereskedőkkel" foglalkozik. Persze, ez csak álom, praktikus dolgokat nem szokásunk honosítani :)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.03. 13:17:04

Mondtam is csajnak, hogy akkor keresek másik okmányirodát, de mondta,( és ebben igaza van), hogy a nem oda tartozó arcokat jobban megszivatják a kisebb forgalmú okmányirodákban. Nehogymár ők többet dolgozzanak, ha nem muszáj. És igen, csókosok mindenhol vannak, ez ellen tenni nem lehet semmit...

ommm 2008.03.03. 14:24:41

scheerti: tudod, ahogy Hofi is mondta: a korrupció az, amiből kihagynak :)

ha így működik, sajna, akkor így működik, ellene tenni nem tudsz (vagy csak magadnak ártanál) akkor ki kell használni.
a cél szentesíti az eszközt. ez van. itt mifelénk.

Rocko- 2008.03.03. 14:31:50

hát már én is előre félek ettől, pedig még kocsi sincs. :D
de lehet mire nekem összejön a pénz, addigra életbelép ez: totalcar.hu/magazin/kozelet/mimport0711/?full
scheerti! megvan már a csodajárgány, amit megevszel, vagy feladtad Mór után a keresglést?

scheerti · scheerti.blog.hu 2008.03.03. 12:30:16
"Ja és ha a 15 napod lejár akkor megkúrnak."
naja, de ki miatt is jár le?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.03. 14:45:08

vettem egy renault-t, idővel szólok is róla néhány szót. Kicsit kitapasztalom, aztán majd kaptok róla posztot. Addig is Stay Tuned!

Nándesz 2008.03.03. 15:47:57

Pedig már épp kérdezni akartam, hogy milyen kocsit vettél. De a válasz máris megszületett. :)

Egy haverom tavaly ősszel vett autót, több mint két hónapig nem íratta át, de nem lett baja belőle :)

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2008.03.03. 16:24:12

Autókereskedő vagyok,nekünk 5000Ft-ért írják át/db.
Sajna ahol emberek dolgoznak,azokat meg is lehet kenni,más ügyben én is szoptam napokat...
Autóimport+forgalombahelyezést ne is mondjam,katasztrófa. :(

Tommi 2008.03.03. 16:43:01

Ez olyan, hogy aki teheti, megszívat... Ez ellen nem lehet mit tenni.

Gábor 2008.03.03. 17:13:47

Próbáljatok meg elhagyni rendszámot és újat kérni, minimum 5 óra, de inkább 8. Csakis az ügyintézők hangulatától föggően. :)

rognork 2008.03.03. 17:29:09

szeretnék POZITÍV példát mondani: bp XX. ker. kapsz számot, vársz, odaslattyogsz. kapsz csekket, amit soron kívül, az egy légtérben lévő pénztárnál befizetsz, visszaslattyogsz, átveszed. nem kell időpontot kérni, hetente kétszer 5-6-ig vannak. ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudnának többet is dolgozni, de én már ezzel a kb 30%-os teljesítménnyel is elégedett vagyok.

hab a tortán: nejem autóját írattam, de nem volt eredeti meghatalmazásom, csak másolat. mondok:
- tessék elkezdeni a papírokat, itt lakunk a közelben.
- jó, adom a csekket, fizesse be, adja vissza, közben jöjjön át a neje.

anyuci bement, átvette, elköszönt.

mindenhol máshol csak negatív példa van, köztük bp XIII. ker kp-i iroda, VIII. ker szintén (innen simán elhajtottak), tatabányai szintén. azok voltak a legköcsögebbek...

Bence 2008.03.03. 18:50:48

Én Egerben lakom, barátságos kis város.Itt nincs várakozás, nepperek elsőbsége, egyszerű dolog az ügyintézés mindenkinek (leszámítva az irreélisan magas költségeket). Ha elmegyek zk.-ra, rögtön rádugják a műszert és töltik a papirokat, eredetvizsgálatnál is elmegyek, megvárom még végeznek az előzővel és én jövök. Okmányirodába bemegyek-intézem a dolgom-kijövök. 1-2 várakozó van előttem, (de ha rossz időpontban megyek akkor is fél órán belül sorrakerülök), ha nincs komoly hiányosság, csak szóban figyelmeztetnek, de nem áll meg az élet, egyépként telefonon időpontot is lehet kérni. Ha fizetni kell, azt is pár lépésre a pultoktól el lehet intézni. Ja és az alkalmazottak kedvesek, tudnak köszönni, és beszélgetni is lehet velük az ügyintézés alatt.
Időközben áttelepültem Miskolcra, ha akarok valamit majd 2 hétre kapni időpontot, aztán vagy 2X visszamegyek hiánypótlásra. Végülis itt már nem megyek okmányir.-ba, ha dolgom van megyek Egerbe intézni és kész...

Rocko- 2008.03.03. 19:25:49

renault, bváháh! jó, nekem tetszik pár, na de Te?! :)

tddi 2008.03.03. 19:43:53

Üdv Minden kedves sorstársamnak!
III.ker.okm.iroda,jogosítvány plasztikra váltása: (a régiben volt "A" kategória is! Érvényes!!! Az uj plasztikon csak a "B" volt feltüntetve!
Kérdem a kedves ügyintézö bácsit,ugyanmán javítsa ki!
NEMLEHET!
Miért nem? (nem is tudom,hogyan kérdezhettem ekkora baromságot...)
CSAK! IGY JÖTT KI,MOS MÁN IGY MARAD!
És akkor,hogyan fogok motorozni,mitmondok majd a rendörnek,ha megállít?
AZ ENGEM NEM ÉRDEKEL!
A büdös qrva anyád! (gondoltam magamban) Olyan ideges lettem,hogy elerdt az orrom vére,ki kellett jönnöm az irodából mert közel álltam ahoz,hogy megüssem!
Úgyhogy:KITARTÁS MINDENKINEK!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.03. 19:43:54

Na de én. A racionalitás döntött, meg az ész érvek, nem a szerelem. A Renault egy hete áll a garázsban úgy, hogy felé sem néztem, a kis fityómat kb kétszer mostam le és kétszer takarítottam ki ennyi idő alatt. Meg lementem beindítani egy héten kétszer, csak úgy. Ez az autó arra való, hogy A potból B pontba elvigyen, lehetőleg problémamentesen. FIATot akartam, de abból sajnos nem volt olyan amit elfogadható állapotúnak tituláltam. Csak egy ezres UNO amit egy barátom számított be egy használtautó-kereskedésbe. Csont új volt, 70000 km-el. Csak sajnos ezres volt, 45 lóval. Az picit kevés. De ha 1.4-es lett volna akkor azonnal megveszem..

Rocko- 2008.03.03. 20:37:54

áhhám. hát többet akkor nem kérdezek, majd kiderül egy postban. :)

csiky944 2008.03.03. 20:58:34

ejnye Scheerti,még betunyul :)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.03.03. 22:33:56

Átiratás:
- fényképes igazolvány
- lakcímigazoló papír
- adásvételi
- törzskönyv
- müszaki vizsga igazoló lapja
- biztosító igazolása
Ezeket egyben odaadom a menyecskének bármelyik felhatalmazott helyen (általában a biztosítóknál), 160,67 euro készpénzt mellébiggyesztek, kb. 15 perc a munka netto ráfordítása. Motorra, autóra, cm³-töl függetlenül.

camell · http://indafoto.hu/camell 2008.03.03. 22:37:52

prokee: miért is kell, hogy így legyen? Ezt kellene megszüntetni. Mert, ugye, most napirenden van a korrupció elleni harc. (Haha) De most komolan, egyre sz@rabb a helyzet minden vonalon. El kéne húzni innen, és meg sem állni Ausztráliáig. Venni egy V8-as Holdent, azt gatya.

DR!FT3R 2008.03.04. 10:52:48

Az a helyzet, hogy az átiratás,forgalomba helyezés pokoli kín, de csak Magyarországon!
Lényegében az unió bármely más országában ez sokkal gyorsabban és egyszerűbben megoldható.
Én úgy érzem, hogy itt az összes illetékes hivatal arra van kitalálva, hogy végtelen sok adminisztrációval lehetetlenné tegye, hogy átirassunk, netán egy behozott autót forgalomba helyezhessünk...
Katasztrófa ami itt működik, remélem mihamarabb változtatnak rajta....bár nem sok esély van rá....

Pipers 2008.03.04. 11:18:28

Aki még nem ismerné: Eredetvizsgát már többen úgy is csinálnak, hogy megmondod hol állsz a kocsival és még aznap odamennek kiszállási díj nélkül (Budapest) és ugyanannyi pénzért helyben megkapod a papírokat háromnegyedóra alatt.

hukk 2008.03.06. 16:03:12

Amikor az első autómat vettem, még tapasztalatlan zöldfülüként velemi is elszórakoztak egy kicsit. Annyival bonyolultabb volt a történet, hogy ez egy külföldről behozott, levámolt kocsi volt (még a regadó nevű rémálom előtt), amit nem helyezett forgalomba a gazdája. Na szoval volt pár papír, ami el volt intézve, volt pár ami nem. Rendszám, meg ilyesmi nem volt, szóval kalandos volt eredetvizsgára, meg műszakira vinni, de mindegy. Lényeg a lényeg: az ÖTÖDIK odamenetelre sikerült elintézni az átiratást, addig minden alkalommal, mint valami rossz PC játék:hiányzik az eredetvizsga, pótolja. Legközelebb: megvan az eredetvizsga, igen ám de hiányzik a vámigazolás. Köv alkalom: megvan a vámigazolás, ügyesek vagyunk, de lejárt a műszaki, amit a behozó csinált rá. Anyád. Azért az ötödik alkalommal csak átirták.
Mondjuk én is balek voltam, az elején kellett volna azt mondani: na akkor foglaljuk össze, hogy mit, és hogy honnan kell beszereznem, hogy ezt a szaros autót átitrathassam.
Arról már nem is beszélek, hogy már akkor is 50 ezer forint felett volt egy tíz éves 1600 cm-es autó átiratása, ez most már kb 70 lehet.
Azért azóta eltelt pár járműátiratás, meg ocsmányirodai ügyintézés, én is tapasztaltabb lettem, most már nem nagyon tudnak szórakozni velem.
süti beállítások módosítása