Franciák. Sokan gyűlölik őket, ha másért nem, akkor azért, mert franciák. A magyaroknak ott van Trianon, de ha másért nem, már csak azért is buzik, mert csigát esznek. Nekem van más okom is, sokkal triviálisabb, mint a húszas évek külpolitikája. Van egy autóm, francia. Mikor megvásároltam, már lendültek is a magasba a mutatóujjak: szopni fogsz. Akkor csak legyintettem, mind hülye, aki gondolkodás nélkül szarozza. Aztán nekik lett igazuk, a baráti mutatóujjak helyett Pierre és Jean-Jacques tartják felém büszkén a középső ujjukat: megvetted lúzer, innentől a te bajod!
Az történt, hogy az egyébként tökéletesen működő autó egy nap nehezebben indult, majd megtorpant hidegen. Melegen hibátlanul üzemel, nem is kell neki több két percnél, hogy bemelegedjen és hibátlanul használhatóvá váljék. Gyertyacsere, gondolta Stirlitz. De nem, a gyertyacsere nem segített. Az üzemanyagszűrőt is cseréltük, az sem. A légszűrőcsere sem. Mi lehet még? AC-pumpa? Lehet, hogy nem kap elég anyagot? Lássuk. Öt nap állás után spriccelt a benzin a csőből, ez nem AC-s. Akkor itt bizony valami elektronikai probléma lesz. Francia autónál? Kizárt dolog. Ja, nem. Izé, könnyen lehet. Némi (rengeteg) matatás után a szerelő kiderítette, hogy a fojtószelep-potméter egyik lába szakadt. Hát, zseniális. Nagyjából beszerezhetetlen alkatrész, még akkor is, ha az ember ismeri Prokee-t, aki álmából felébresztve is utánad tudja dobni a cikkszámot és az árat, mandínerből.
Azért felhívtam a helyi Renault-nagykövetséget, hátha ők majd mondanak valamit, egyáltalán létezik-e ilyen alkatrész. Létezik, komplett befecskendező-rendszer, ami nem is francia, hanem német, Bosch. 160 000 magyar pénzért. Hát, anyátok, mondtam magamban és azonnal bontókat kezdtem kutatni. Azt persze kitalálhatjátok, hogy sehol nem akadt bontott 1.4-es Renault, a legtöbb helyről nem is válaszoltak az e-mailre, a telefonos megkeresés is rendre azt az eredményt hozta, hogy itt kóla van. Az, a szopa-kóla. Sebaj, majd Prokee újfent. De ezúttal ő sem, sajnos nincs ilyen alkatrész, nem is gyártják, nem is lehet kapni, egyáltalán. Ajajjj. De semmi baj, nekiállunk megforrasztani, hátha. És akkor jött a felismerés, hogy az őrült békaevő, a sápadtarcú csigazabáló, az országharmadoló pribék lyukas torx csavart használ. Azt eddig is tudtam, hogy ők az idióta szabványok nagymesterei, ahhoz túl rövid ideig voltak náluk vendégségben a németek, hogy ezen változtassanak.
A műszaki Kiszel Tündéknek mondanám, hogy a lyukas torx-készlet nem fordul elő minden háztartásban, sőt, a barkácsáruházakban se adják 599-ért konténerből. Na, nem beszerezhetetlen, de vidéken próbáljon valaki délután(itt este) hatkor bármiféle szerszámboltba bejutni. Lehetséges, de csak hidegvágóval. Ó, az átkozottak.
Nincs mese, szükség van egy magyar szabványra, egy olyanra, ami semmivel és senkivel nem kompatibilis. Ez zárná a tejesdobozt, a sörösüveget, még a bort is, nem beszélve az ipari felhasználásról. Képzeljük el milyen érzés lenne a kitikkadt francia turistáknak jéghideg ásványvizet osztogatni, amit aztán nem tudnak kinyitni, csak a szállodában, ahol már semmi kedvük nem lesz az addigra langyos löttyhöz. Majd megtanulnák, hogy lehet itt még bazmeg. A köcsögök.
