Na de ne Turbo rágó matricákat,bár kétségtelenül az is szórakoztató,de most inkább pénzre gondoltam. Sokra. Úgy 260 000 euróra, mert jelentem: KINCSRE BUKKANTAM némethonban! Nem is akármilyenre. Egy limitált példányszámú 1969-es Miura S-re, 27 000 km-el. Mindössze annyi átalakítás történt rajta,hogy képes legyen ólommentes benzinnel is száguldani,ugyanis ott komolyan veszik az Umweltverschmutzung-ot és nem engedik még az ilyen ritkaságokat sem ólmozott benzinnel járni. A Miura S (370 LE)-ből mindössze 140 példány készült és bár 15 lóerővel gyengébb mint az SV(385 LE) nem hinném,hogy érezhető lenne a különbség a két autó között. A Miura S különlegessége a korábbinál hatásosabb fékek mellett a krómozott( valójában inkább ezüstszínű) küszöb amit 100-ból 5 autóbuzi vesz észre és közülük csak egy tudja pontosan,hogy  ez egy különleges példány! A béltér a 60-as évek végének megfelelően fekete bőr,alig kopott, a tulajdonos valószínüleg többször ült benne a garázsban mint menet közben. A V-12 es már ránézésre is csodás,német precizitással karbantartott olasz motor (de furcsa ezt leírni). A színe szemet gyönyörködtető,kétségtelen,hogy a Lamborghini nagyon eltalálta a fényezést. Talán még érezni rajta Ferruccio Lamborghini gondoskodó szeretetét ami majd' negyven éve óvja ezt az autót. Kell ez a kocsi. Idáig hümmögve olvasgattam O.P. áradozását a Miuráról de nem fogott meg. Most ez megtörtént,és nem ereszt. Hosszú percek óta bámulom a hirdetést és a megfelelő lottószámokon agyalok. Van még egy darab aminek nem jutott ilyen jó sors. Átfestették,átalakították és lejárt a műszakija. De még így is csodás. És ha valaki azt kérdezi,hogy megér e ez a 38 éves, mai szemmel megbízhatalan és a praktikumot teljes mértékben nélkülöző( muhaha akinek praktikum kell vegyen Merivát) sportkocsi 65 millió forintot,gyakorlatilag egy Murcéliago árát, azt kell mondjam KÉT-SÉG-TE-LE-NÜL! Közben azon gondolkodom,hogy 3-4 évtized mulva lesz e valaki aki rajongásig fogja szeretni a mai autókat?