Tisztelem Tóta W. Árpádot, bejegyzései között vannak egészen pikírt zseniális írások is, de néha elszalad vele a ló. Annyira liberális, hogy az már büntet. Nagyon tetszett például mikor gyakorlatilag zéró motoros tapasztalat nélkül
kiugrott az erdőben motorozók ellen anélkül, hogy tudta volna mibe nyúl. Környezettudatos, ez tény. Nem tisztem megállapítani, hogy van e joga bárkinek az erdőben motorozni mindenesetre én ha ritkán is, de szoktam. Jött is a kommentözön a Tóta-blogon, hogy micsoda szemét aljas senkiházi vagyok, hogy ezt merem abban az erdőben ahol már gyerekkoromban is tettem. Mert az erdőbe csak suttogva lehet bemenni hiszen ott csak Bambi lakik, és a motortól megretten. A golyóspuskával és kutyákkal járó vadászoktól biztosan nem. Na mindegy, ez a régmúlt, azóta van új bejegyzés, van min felháborodni. Tóta W. a SUV-okkal és azok tulajdonosaival játszik meccset. Aki régóta olvassa a blogot az elolvashatta a
korábbi álláspontomat a SUV-okról, ami azóta némileg módosult.

A SUV kényelmes. A poszt megszületése óta vezettem nem is egyet, és azt tapasztaltam, hogy a korábban kisautósként leírt dolgok csak demagóg faszságok, minden olyan tágas, akár egy limuzinban, rálátsz a forgalomra, király vagy és nyugodt. Semmi értelme izmoskodni úgyis te vagy az erősebb. És parancsolsz. Félnek tőled mert nagy autód van és keményebb. Érezhető, hogy a kispolgár az összekuporgatott Suzukiban retteg, nehogy belökd az árokba, és még a komenizmusból ránkmaradt büntető jellegű Skodás úrvezetők is izzadtan bámulnak a tükörbe ha meglátják a hatalmas autót a tükörben. Nincs féknyomkodás, nincs kibaszokveled-lassítás, helyette lehúzódás és tisztelet. SUV-ozni egészen különös az elötte utált szörny másfél óra alatt a legjobb barát lesz. Nem élményautó, magát az élményt az adja, hogy félnek tőled. Pontosabban az autódtól. Rögtön elmúlik amint kisautóba ülsz át, újra gyűlölheted a monstrumokkal járókat és papolhatsz fogyasztásról és ózonlyukról az Északi sarkon elhulló pingvinekről. A SUV-val az ember tényleg királynak érezheti magát, ezért hajlamos túlvállalni bizonyos helyzeteket de akkor is azt érzi, hogy ural mindent, nemcsak az autót, az egész utat. Valami hasonló érzés lehet oroszlánnak lenni a szavannán. Hiába nagyobb nálad a kamion, tudod, hogy te gyorsabb vagy és keményebb.

Sok támadás éri a SUV-ot, hogy nem biztonságosabb mint egy személyautó. Lehetséges, de basszákmeg, mi Magyarországon élünk ahol az átlagautó amivel találkozik nem egy Caddi' hanem egy Opel Corsa amit ripityára zúz, kivasalja akár egy vonat. Félelmetes, hogy egy átlagos, kissé környezettudatos embert mennyire meg tud változtatni egy ilyen autó pár napos vagy hónapos használata. Környezettudatosságról szót ejtve mindenki azt írja, hogy nem durvább mint bármelyik tíz éves autó. De ez téged, mikor benn ülsz a full-full extrás kocsidban nem érdekel, teljesen hidegen hagy. Továbbra is vallom, hogy kizárólag vásorsi használatra SUV-ot venni prosztóság, meg persze felesleges is, továbbra is a városi motorozás, kisautózás és tömegközlekedés híve vagyok, az, hogy ezek közül hazánkban egyik sem adott már más tészta. P+R parkolókkal és rendszeres, tiszta és kúlturált buszokkal meg lehetne oldani sok ingázó mindennapi gondját. Nem kellene parkolóhelyet vadászni és az órát etetni folyamatosan, este pedig feszülten ordítani ha valaki bénáázik elöttünk a nagy dugóban. Máshol ez már működik. Nálunk persze őrzött parkoló kéne bekamerázva minden egyes négyzetcentit hiszen nálunk egy P+R parkoló svédasztal lenne az autótolvajoknak.

Jó lenne továbbá elkerülőutat építeni ami a fővárost egy az egyben kikerüli, talán nem hullana a nép oly gazdagon az M0-áson sem ha meg tudnák oldani a városi kamionok problémáját. Meg persze jó lenne ha többen motoroznának, annál fürgébb dolog a városi föld feletti közlekedésre úgysincs, de várom a tippeket a repülő autókról. Mindazonáltal nem mozgatna meg különösebben ha a SUV tulajdonosok dupla-dupla átírási illetéket fizetnének, vagy kitiltanák őket a városból. A belvárosi úthasználati sarc sem érdekel, valahogy kikerülné mindenki, hiszen Magyarországon vagyunk, ahol mindenki tudja mi a helyes, csak mindenki leszarja. Leírtam Tótánál is, de leírom ide is. Nincs Európában még egy olyanország ahol az autósokat ennyiféle módon tudnák leszopatni mint nálunk. Beleépítik a benzinbe az útadót, gondolom ezt azért fizetjük, hogy járhassunk a meglévőkön és nem azért, hogy újak épüljenek vagy netán a meglévőket karbantartsák.

Kifizeted az eredetvizsgát ami 30 napig érvényes, aztán újat kell csináltatni. Milyen jó érzés, hogy azt feltételezik, hogy 1 hónap után belepiszkálsz a kocsidba és motort cserélsz titokban (amit szintén leírtam). Aztán ott a jó öreg súlyaó kiváltására tett kísérlet a teljesítményadó. Nyilvánvaló ökörség, ha én teszek egy direksztszűrőt és egy sportkipufogót egy 15 éves Turbós autóra
mint Karotta csinálta, és a papíron szereplő 160-ról mondjuk 200-ra nő a loerők száma akkor adócsaló, bűnöző szemétláda vagyok, hiszen erősebb autóval járok. Micsoda boldogság. Aztán ott a jó öreg Köbcentinkénti átírás díja. Az kinek is megy? Mi is szerepel a csekken? Ja, APEH, persze! Miért is? Vettél autót? Fizess paraszt, ha kocsira van pénzed akkor az a pár tízezer amit mi lehúzunk meg se kottyanhat, ugyebár. És a legszebb: a Regisztrációs adó. Egységes Európa? Lófaszt, így mulat a magyar. Az úgy látszik senki nem érdekel, hogy mindenféle vonatkozó EU-s törvénnyel szembemegy, dehát ez ilyen magyar szokás. Ungarische virtus, teccikérteni? És teljesen korrekt az is, hogy Brüsszel nem bassza szájba az illetékeseket, hogy nem kéne lehúzni a parasztot mindenféle jogalap nélkül. De sebaj, mi majd megoldjuk. Ha eltörlik lesz más, nehogy külföldről bejöhessenek a normális állapotú autók a Ladák és Warnyúk helyett. Árpádnak talán maradnia kéne a tényfeltáró-baszogató újságírásnál, az kifejezetten szórakoztató, ez viszont csak vitákat szít...