S-blog

Átment a lábadon a Family Frost? Eleged van a bunkó autósokból? Van egy jó linked vagy videód? Esetleg anyáznál egy jót, vagy csak javaslatod van? Kattints a nevemre és írd meg nekem azonnal!

Ezekről beszélünk

scheerti videói

Prostreet

Egy búcsúlevél margójára!

2007.12.21. 21:32 scheerti

Nemrég olvastam a hírt a Belsőségen miszerint a TCTV mint műsor megszűnik. Örökre vége lesz. A kereskedelmi televíziózás fennállása óta az egyetlen élvezhető magyar autósműsor volt, amire mindenki odafigyelt. Az autóbuzik ugrottak rá, a laikus szórakozott vagy autóbuzi lett. Én is az lettem. És ebben jelentős szerepe van annak a két fiatalembernek akiket holnap utoljára lehet majd látni a TV2-n. Gyűlöltem a szombat délben adott sorozatokat és minden mást is ami az imádott műsor helyett volt. Sokunk számára volt ez a műsor maga az isteni manna, egy emberként nyúltunk pörköltszaftos kézzel a távkapcsoló felé ha közeledett a kezdés. És soha, egyetlen alkalommal nem kellett csalódni bennük. Ők voltak a legjobbak, úttörők, igazi felfedezők. Bátran kijelenthetjük, hogy a magyar kereskedelmi televíziózásban maradandót alkottak, Gyulai Balázs ha megfeszül sem tud majd a nyomukba érni. Utánozhatatlan stílus, és átható autóbuzéria jellemezte a műsort, akkor is ha épp egy luxusszedánt, családi egyterűt vagy traktort teszteltek. Akit egy kicsit is lázba hozott a két agyament szombat déli ökörködése az most kicsit keserű szájízzel áll hozzá a dolgokhoz. Persze, tudom, internetes tévé. Az internet nem ugyanaz, távolságtartó és csak tényleg az autóbuzikat mozgatja meg. Elismerem, furcsa ezt tőlem olvasni akinek a célközönsége, napi látogatója épp az a párszáz elvetemült autóbuzi akik tényleg a netes keménymagba tartoznak, nélkülük nem lenne teljes ez a blog sem. Hogy hiányozni fog e a szombat déli ökörködés? Hát persze. Szerintem mindenkinek hiányozni fog, az unalomig ismételt amcsi sit-comedy műsorok soha nem fogják kipótolni azt amit a TC hagy maga után. Sokszor állt már a szakadék szélén a műsor, kínos kompromisszumokkal, ismétlésekkel, havi egyszeri adással tudták csak visszarángatni onnan. A lehetetlenül béna idősávba sorolt Totalcar mellett is kiállt a keménymag, pocskondiázókból is akadt elég, de minden ment a maga rendjén. Ami a többi hasonló műsor közül kiemelte a Totalcart az a két karakter, Winkler és Karotta szakmai alázata és hihetetlen lendülete volt. Ez az évek során sem fakult annyit amennyit a kritizálók szerettek volna. És akkor jött a másik durva hír miszerint a Totalcar szíve és egyik megálmodója otthagyta a csapatot. Akármennyire is jó műsorvezető Winkler, Karotta nélkül a Totalcar elképzelhetetlen. A néhány hónapja még a műsor fennmaradásáért szorító autóbuzi ilyenkor inkább nem szól, csak hallgat. Hallgat, és reménykedik abban, hogy a két fenomenális műsorvezető egyszer újra közös képernyőn lesz látható egy autós műsorban. Egy olyan műsorban amely főnixmadárként emelkedik ki a TCTV hamvaiból és úgy fog szárnyalni mint 5 éve az a két tapasztalatlan, lelkes srác, akik olyat csináltak amit addig még elöttük senki. Bízom és reménykedem, hogy a digitális kor gyermekei még láthatják őket ökörködni, ha a tévében nem is, de az interneten igen. Mindemellett kétségek is gyötörnek, hiszen az Index blogmotorja sem volt egy sikertörténet, több mint egyéves fennállása óta sem sikerült kijavítani a hibáit, manapság is akadnak leállások, idegesítő hibák. A tévénél ez más volt, ott ha be is csúszott néha egy-egy baki, azt kínos precizitással javították, azonnal, legközelebb biztosan nem fordult elő. És ha már engem is,- rendíthetetlen autóbuzit is kétségek gyötörnek akkor nem tudom ,hogy az egyszerű nézők, akik unaloműzésből, vagy a felesleges idejük eltöltésére használták a műsort- mennyre maradnak hűségesek. Hiszen a későesti műsorsávba száműzött a Totalcart sem nézték már annyian, sokan fikázták is. Tény, hogy ez a jövő, nem lehetett már sokáig kerülgetni a dolgot, az ősrégi műsorszórás is megy a levesbe néhány éven belül. Csodálatos volt ez az 5 év, rengeteget tanultam, még többet szórakoztam, és azt hiszem függő lettem. Mint említettem, bízom benne, hogy Karotta és Winkler, az autós újságírás ámokfutói egyszer még műsort fognak készíteni autókról, a nép pedig szórakozni fog. Minden búcsú fájdalmas, de a régi TCTV-t el kell engedni, elveszni sosem fog, hisz mint leírtam maradandót alkottak. Bízva a szebb jövőben maradok hűséges olvasó és remélem néző is... Isten veled, jó öreg TCTV!

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://scheerti.blog.hu/api/trackback/id/tr52271876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

en 2007.12.21. 22:58:42

imadom oket, mindig nezhtem oket ha tudtam, de a top gear utan keves uj van a karter alatt

ommm 2007.12.21. 23:14:26

Karotta azért ebben a formában nem hagyta ott, de kell legyen egy ember az alakuló NetTV-nél tőlük is, gondolom, szal nem kell temetni, jó lesz az. látjuk mi még Karottát majomkodni. ha máshol nem, akkor a találkozón. tavaly eljött, talán mázlink lesz rá idén is.

Dörmi06 2007.12.21. 23:18:06

Ehhez nem tudok érdemben hozzászólni. Tényleg el van baszva a ma estém :(

hurráoptimista 2007.12.22. 00:27:49

Minden, ami jó és értékes, megszűnik. Általában. "Így múlik el a világ dicsősége", és egyéb (nem is olyan nagy) közhelyek. De remélem, ez csak egy hosszabb pauza lesz, és valamikor láthatók lesznek még a képernyőn. Mindig is autóbuzi voltam, az autók iránti rajongásomat nem kettejük plántálták belém, viszont az, ahogyan beszéltek az autókról, az páratlan volt. Soha, senki nem volt ennyire gyerekesen lelkes, pláne nem éveken keresztül! Szegényebb lett ez az amúgy is gyatra, siralmas média, és én is.

Szóval őszintén sajnálom. Lesz ez még így se!

TCTV R.I.P.!

George 2007.12.22. 00:50:47

Ezzel csak azt érték el, hogy még kevesebbet nézem a kereskedelmi tévéket... Egyszerűen nincs igény a valóban értékes tévéműsorra... Kinek jó ez? Tudom a választ, de nem írom ide, mer az már politika...
Egy hű néző és olvasó

Nándesz 2007.12.22. 01:15:03

Nem akarok közhelyeket írkálni, de mégis itt van egy: minden jónak vége szakad egyszer. Eddig oké, ha lenne helyette másvalami jó, de egyre csak fogynak az értékek, a hétköznapi örömök, és itt nem csak a tévére gondolok. Viszont biztos vagyok benne, hogy látjuk még őket valahol valamilyen formában (és itt nem a boxközvetítésekre gondolok :).

murci 2007.12.22. 04:48:58

bár 4 éves korom óta (88) autómániás elmebeteg vagyok, azt kell mondjam, hogy a totalcar tudott újat mutatni, és tv-t amúgysem nézek soha.

kár érte, de minden jót amit azon kevesek néznek akikben megvan az értelem szemernyi szikrája el kell töntetni a tmegnyi sötét panelpatkány és tanyabubus miatt, mert ők a közönség, akik fentertják ezt a poshadvány kereskeldelmi telvíziózást és hiába prőbál a TC vagy a Jakupcsek Gabi vagy a Hajni valami normális műsort készíteni egyszerűen a faszagyú sötét átlagparaszt néző nem fogja fel, és nincs jövője

vegyél szart szarért erről szól most a kereskedelmi tv zés nagrésze

elégítsd ki a kritikuasn alacsony igényeket, és ennek minden hazai és külföldi csatorna eleget tesz.

én személy szerint nem sajnálom, hogy nem tv-ben lesz ezentúl, hiszen eddig is és ezután is a hirdetőkből lesz TC. csak nem lesznek a tv által szabott békjól, és sokkal szabadabban szárnyalhat a fantázia, nyíltabban lehet a dolgokat megmondani, és nem utaolsó saorban nem kell kib. reklámokat nézni, várni a tv előtt.

sok ó műsor lenne, de mi nézük szabotáljuk ezeket, mert egy kalap alá tartozunk, ha tetszik, ha nem.
kevesen vagyunk, és soha nem leszünk elegen, de laglább lelkesek vagyunk és ez mindennél fontosabb, főleg a jövő nemzedékének számára akik már csak a mi meséink alapján fogják tudni, h mi az a v8 meg a dupla weber karbi

maradok tisztelettel:

G. Márton

asbi` 2007.12.22. 08:49:26

murci mielőtt le panelpatkányozol valakit, tanulj meg írni, thx..
én azon lelkes panelpatkányok közé tartozom akik mindig hatalmas élvezettel nézték a TC-t, mert egyszerűen jó. bátran mondhatom, hogy ők tettek autóbuzivá. (nélkülük kb meg sem csináltam volna a jogsit :] )

murci 2007.12.22. 12:39:31

jó majd megtanulok írni, de azért azt nemtom figyelted e, hogy hajnali háromnegyed ötkor írtam

amúgy nem véltem felfedezni a neved sehol a kommentemben, úgyhogy nem tudom miből gondolod, hogy rád gondoltam.

tudom, hogy nem szép dolog az általánosítás, de be kell látnod, hogy van alapja; sajnos

murci 2007.12.22. 13:07:24

asbi' amúgy nem akartam megbántani ezzel senkit, lévén, hogy azok akikről soraim szóltak, nem olvassák ezen blogot

és rohadjak meg de kb 25 perce keresem goggle ben a "panelpatkány" definícióját, merthogy van neki, (tényleg van) és nem találom, pedig egyszer már megvolt, azóta használom a szót

asbi` 2007.12.22. 15:10:37

persze van alapja, csak nagyon a szivemre vettem, úgyhogy sry :)

rognork 2007.12.22. 21:58:12

a panelpatkány legfőbb ismérvei:

*nyugdíjas (persze kedvezménnyel)
*esetleg kamu rokkantnyugger
*kőbányait iszik
*büdös
*szid mindenkit, mert drága a hús, közben cigire persze telik
*eldobja a csikket a lépcsőházban
*kedvence balázs vagy maónika
*bezzeg kádár idején jobb volt

serialkiller01 2007.12.23. 01:05:34

Asszondja, hogy tanulj meg írni, de azér kis betűvel kezdi a mondatot... :)
Nem is ez a lényeg, szerintem úgy ahogy van, megszűnt a TC, Karotta is pénzből él, mint mindenki, (és ő is lehetősége szerint minél többől) ez nem is kérdéses. Azt viszont én sem értem, hogy egy ilyen egyedi értékekkel bíró, szórakosztató autós műsort nem éri meg készíteni, viszont a téma kapcsán oly sokszor emlegetett gyulai "szándékosankisbetűs" balázs-féle autómániát meg készíteni kell, mert az jó... Ha csak a hozzászólásokat veszem figyelembe a téma kapcsán az adott oldalon, akkor is kétlem, hogy a nézettség hiánya lenne az oka a TC megszűnésének, és biztos vagyok benne, hogy ezt a TV2-nél is tudják, hogy van(nem csak lenne) erre a műsorra igény, arról nem is beszélve, hogy a TV2 több háztartásban van jelen, mint az internet... Lehetne ezt vizsgálgatni még több szemszögből is, de sajnos a lényegen nem változtat. Egy szó, mint száz, sajnálom és sosem feledem a TC-t.

murci 2007.12.23. 02:18:24

rognork, jah valami hasonló volt...

asbi` 2007.12.23. 08:36:01

serialkiller01 2007.12.23. 01:05:34
blabla..

murci, nem vágtam a definíciót (nyugdíjas stb.), így már értem :)

2007.12.23. 12:20:17

Fenébe, mennyire szép poszt lett ez, egészen elérzékenyültem. Pedig még nincs is vége a műsornak!

mxplanet 2007.12.23. 18:12:10

szép beszéd scheertitől :)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.12.23. 19:58:17

Doktor, ez olyan mint a vadászgépről kioldott bomba. Irányítani lehet de visszacsinálni már nem! Mikor kikerült úgy volt, hogy lemegy az utolsó műsor...

Tommi 2007.12.24. 14:37:46

Mivan???? Karotta kilépett???? És én erőől miért nem tudok????

Rocko- 2007.12.26. 19:04:00

majd lesz valahogy. :)
süti beállítások módosítása