Kellemes, tavaszias délután, ketten terpeszkedünk a kocsiban, a piros lámpa elött. Mindössze egy sáv, senki nem siet, igazából forgalom sincs. Mellettünk teljesen üres a kanyarodósáv. Senki nem akart balra menni. Időközben beesett Jaszkari Béla alanyi sufnituner egy ótvarul széthajtott Vectrával, sötétített ablakok, még sötétebb sofőrrel, sportauspuff, undorítóan szar hanggal. Eddig még oké, mindenki úgy járatja le magát ahogy akarja. Rögtön beáll a kanyarodóba, rögtön meg is jegyzi a haver, hogy ez tuti nem fog kanyarodni, ki akar lőni. Ezt én is könnyen beláttam, mikor komoly túráztatásba kezdett.

-Beengedjük? -Kérdezi a kocsi megfontolt sofőrje
-Engedd, mert úgyis mindjárt beérünk a városba, hadd legyen jó napja a baromnak.

Zöldre vált a lámpa, a csávó döf egy baromi recsegős karót, és elkezdi nyomni. És örül magának, hogy lenyomott két lúzert akik nem akartak versenyezni vele. Gyorsabb nem volt, városban simán felvette ő is a normális tempót, de amit művelt azt rossz volt nézni. Elöször egy zebrán átsétáló srácot vasalt ki kishíján, igaz a gyerek is hülye volt mert lelépett egy olyan barom elé akiről láthatja, hogy nem fog megállni. Erős kikerülés, mire mi odaértünk a srác már rég a járdán volt, nem is kellett fékeznünk sem, csak kicsit elvenni a gázt. Neki sem kellett volna mást tennie. Aztán a következő szép húzását a buszmegállóban villantotta meg, mikor a buszöbölből kikanyarodó helyijárat mögött fékezett egy kockásat, otthagyott vagy negyven deka gumit, a leszálló utasok majdnem infarktust kaptak tőle. Ekkor már csak röhögtünk a hülyén, meg is lepődtünk, hogy nem csapta telibe az Ikarust, nem sok hiányzott. Ezután már csak egy jócselekedetét láttuk, mikor az egyirányú utcában balra kívánt kanyarodni, de a barom természetesen jobboldalról tette mindezt. A KRESZT csak nyomaiban ismerheti, ha van egyáltalán jogsija. Végül egy gimnáziumnál parkolt le, mi úgy ötven méterre tőle egy áruháznál. Meglepődésünkre a srác egy 17-18 év körüli idióta kis hülyegyerek,  hatalmas csoda, hogy nem vágta még pofán senki, de ami késik nem múlik. Reméljük. Végül szó nélkül otthagytuk, nem láttuk értelmét tanítani, majd megtanítja az élet.