Hű, ez gyors volt! Ma reggel ígéretemmel ellentétben nem vittem gyalogsági ásót, sem két napi hideg élelmet az okmányirodába, bízva bíztam. Hátha. És sikerült. Haha, összesen tíz percet vártam, senki nem volt elöttem a sorban,  így viszonylag gyorsan sorra kerültem. Lobogtak a papírok, csatogott a bélyegző, kaptam a csekekekt. Egy,kettő,három. Három? höhö? Miért is? Ja igen, az opciótörlő csekk, amit az előző tulajdonos nem fizetett be. De ez csak egyezernyolcszáz forint volt, emiatt felhívni a régi tulajdonost már tényleg a szarrágás kategóriába tartozott volna. Átsiettem a postára, ott viszont meglepődtem, hiszen ennyi ember egész VESZPRÉMBEN NINCS! Mintha ingyen osztogattak volna valamit. De nem, mindenki sárga csekkekkel várt a sorára. Ott egy laza húsz perces várakozás után sikerült feladni a három csekket. Majd gyorsan vissza az okmányirodába. Aparkolóban találkoztam egy német nővel aki egy fudzsivájt divatfehér BMW X5-el próbálta a parkolás komoly nehézségeit leküzdeni. Miután sikerült neki odasietett hozzám és kérdezett. Megállapítottuk, hogy angolul ő nem tud, én is csak kicsivel jobban, így Gőte Farkas Vilmos nyelvében egyeztünk meg, és útbaigazítottam, hogy merre menjen, ha nem akar a városi sakkpartiban résztvenni (csak lépésben ,ugye). Gyorsan vissza az okmányirodába, sietve fel az emeletre, papírok-csekkek elő, kérném a forglamit. Ekkor hangzott el az a mondat, amit egyszerű okmányirodai júzer sosem fog hallani.

-Meghatalmazás?
-Milyen meghatalmazás?
-Amin a tulajdonos adatai vannak!
-Az én vagyok.
-Jajj, bocs, hát megszoktam, hogy te mindig másét iratod át.


Hát most nem. Miután tisztáztuk, hogy a volt cégemnél  mekkora kretének dolgoznak, gyorsan elkértem a forgalmit, aláírtam az aláírni valót, aztán elköszöntem és jöttem. Ezzel vége az okmányirodai csatának, át van írva a vasdarab. Tervezek egyébként írni róla majd egy átfogó posztot, de nem most, majd ha már beletekertem néhány kilómétert. Addig is várjunk türelemmel.