Mit gondol magáról az a japán gyártó, amelyik 2008-ban megpróbál letiltani valamit elektronikusan?
Egyáltán, normálisak ezek? Mikor a dolog ott tart, hogy a feltörhetetlennek kikiáltott amerikai csodatelefont az iPhone-t két óra alatt feltöri aki ért hozzá, akkor milyen elgondolás alapján készítenek olyan motorelektronikát, ami le van tiltva? Pláne külföldre. A 180 km/h-s szabályozás náluk talán működik, de mint tudjuk, ott úgysem közlekedik senki ennél gyorsabban, mert a sarki rendőr előállítás közben egy tinilány használt bugyiját tömi a gyorshajtó arcába, ha csak rosszul néz vissza. Különben sem az a visszapofázós fajta a japán. Akkor meg minek? Most gondoljunk bele kicsit mélyebben. Megvesz valaki egy több mint százezer euróba kerülő autót, és a német Autobahn-on egy céges Astra agyonveri, mert a japók arra épp nem gondoltak, hogy gyorsan menni nem csak a suzukai versenypályán lehet. Erre most csodálkoznak, hogy hopp, azok a hamburgerfaló jenkik kilőtték a csúcselektronikájukat. Ez az út tehát nem járható, legalább akkora pofátlanság, mint az a televízió, amelyiket a reklámok alatt nem lehet átkapcsolni. Persze, a BMW meg a többi gyártó még 87'-ben megegyeztek, hogy 250 a plafon, de ne feledjük, hogy nekik a szépen vasalt öltönyben feszítő menedzser a célcsoportjuk, aki szeret gyorsan menni az autópályán, közben telefonál, esetleg a tőzsde legfrissebb híreit nézi a nootebookján. Ők arra törekedtek, hogy ne legyen verseny köztük, hogy ki tud gyorsabb luxusautóval előugrani, és hagyjanak némi esélyt arra, ha emberünk beleszalad valamibe, akkor élve vágják ki az autóból. De egy teljesen más kulturával rendelkező ország közlekedési szabályait kényszeríteni azokra, akik megveszik a terméküket? Noooormális?
