A helyzet az, hogy soha nem láttam még F1-es autót közelről. Egyszer LACI (a tudodmelyik) és a Bumeráng ellátogatott Tihanyba két Red Bull versenyautó társaságában, le is gurultunk megnézni őket. Persze semmit nem láttam, mert alacsony vagyok, a magasabb emberek meg kíváncsiak, és mint kiderült, simán ki tudnak takarni két lapos izét úgy, hogy az égvilágon semmit se lásson belőle az, aki esetleg később érkezett. Utána csak a hangjukat hallottuk, nem volt egyszerű megküzdeni a házinénivel, aki próbált minket elhessegetni a házáról, amire felmásztunk. Igazából csak a betonkerítésre másztunk fel, de neki ez is sok volt. Innentől úgy voltam az egésszel, hogy több PR-rendezvényre nem megyek, nincs értelme, sokat utazni a semmiért meg pláne nem fogok. Aztán az LG F1-blog hirdetett egy pályázatot, aminek a második díja két belépő volt a pénteki szabadedzésre. Posztoltam, második lettem. Az első díj egy menő mobiltelefon volt, (ugye ismerjük a tombolás viccet a rabbi feleségéről?) ami biztos jó valamire, de kütyübuzi nem vagyok, engem az autók érdekelnek.
A helyszínre egy elegáns budai szállodából indult a busz, senkit nem ismertünk, és csak reméltük, hogy valaki tud rólunk. Tudtak. Miután sikerült kibetűzni a polgári nevem a brit recepciósnak, megkaptuk a nyakba akasztós szuperjegyet, az F1-es belépők Lola T-jét, a Super Gold háromnapos jegyet. Az árát inkább nem írnám le, mert valaki félre fogja nyelni a kakaót. Mi péntekre kaptuk, a másik versenynapokon a cég kisorsolt dolgozói használták. A pályára busszal vittek minket, ami meglepően flottul ment, tekintve, hogy a verseny előtt három nappal az folyt tévéből és rádióból, hogy lehetetlen a pálya környékén közlekedni.
Az első szabadedzés harmada futhatott le, mire sikerült bejutni (gyorsan ment, de sokan voltak). A bejáratnál egy 13 éves, szakmunkásbajszú, szemüveges informatikusgyerek közölte, hogy a repiesernyőket sürgősen adjuk le, mert az szúrófegyver. A táskába nem néztek bele, simán bevihettem volna egy láda kézigránátot, vagy egy 40 centis bozótvágót, de a szabály, az szabály. Később rájöttem, hogy a lengyelek trükköznek, és teleszkópos horgászbotot használnak zászlórúdnak, ami összecsukva elég kicsi ahhoz, hogy a túlvezérelt Harry Potter ne vegye észre. Később egyébként legnagyobb meglepetésünkre megtaláltuk a letámasztott ernyőket.
Hogy milyen a Forma-1 közelről? Hangos. Ismerem én a magyar mentalitást, kérem. Itt mindenki John Rambo unokaöccse, a nézők úgy dobálták el a füldugókat, mint egy megyei harmadosztályú meccs szurkolói a szotyihéjat. Álltam már végig tíz órát mínusz két fokban egy rali gyorsasági szakaszán, azok is átkozottul hangosak az utcai autókhoz képest, nem gondoltam, hogy meglepetés fog érni. Aztán rájöttem, hogy a raliautók a lőtéren mennek, ezek meg egy viszonylag szűk pályán, ahol minden sokkal hangosabb. Az első öt körben még várod a durva morgást, utána a fülzsír kipotyog az egyébként tiszta füledből, majd a másfél órás szabadedzés végén azt veszed észre, hogy nem hallasz semmit, ezért kiabálsz, mint egy barom. Bárkivel.
A tribünön ülni furcsa érzés: az embertől negyven-ötven méterre repülnek el azok a több millió eurós autók, amiket máskor csak tévében lát, hallja a hangjukat, érzi a benzingőzt, látja a füstöt. Mégsem nézném a versenyt a lelátóról. Nem hülyültem meg, rögtön meg is mondom, hogy miért. A bokszmeccsekről azt tartják, hogy sokkal jobb a tévében nézni, mint a ring mellől, hiszen ha az ember egy pillanatra nem figyel, már ki is ütötték a nagy kedvencet, és lehet is indulni a kijárat felé. A Forma-1-nél pontosan ugyanez a helyzet. Nincs mindenhol kivetítő, ha a pálya másik végében épp az évszázad előzése zajlik, arról szinte biztosan lemaradunk. Tudom, állati furcsán hangzik, hogy az ebéd utáni nyáladzós alvás jobb, mint a pálya szélén ülni. Én is ökörségnek gondoltam, aztán kiderült, hogy annyira mégsem az. Petrov tőlünk 60 méterre rakta keresztbe a versenyautót a célegyenes előtti utolsó kanyarban, semmit nem láttunk belőle, pedig volt kivetítő is. Aki a kanyar másik oldalán ült, az valószínűleg nem is tudott róla, hogy bármi is történt.
Az LG hivatalos partnere a Forma-1-nek, így sikerült bejutni a paddockba, a Virgin csapathoz. Már a beléptetés sem egyszerű, biléta, ellenőrzés, felmutatás, stempli, check-in, billog, minden. Apropó, beléptetés. A verseny alatt a pálya körül az vagy, ami a nyakadban lóg. Szigorúan a nyakadban, a böszme nagy jegyet eleve képtelenség zsebre tenni, nem is engednék. Vannak ugyanis kifejezetten erre idomított biztonsági őrök, akik ezeket nézik. Egy olcsóbb jeggyel például nem mehetsz át a drágább szektorokon át a büfébe, a catering csak álom. A másik lehetőség, hogy kerülsz, de nagyot. Az barátok között is jó két kilométer. A paddock pedig egész más világ. Ott nincs sírás, hogy Bernie-vel együtt voltatok építőtáborban, ugyan engedjenek már be. Ha nincs elektronikus beléptető kártyád, akkor nem mész be. Ha van, akkor nyolcszor megnézik, ha szerencsés vagy, és épp nem akkor látogat oda valami VIP-banda, akkor bejuthatsz. Láttuk a Nemzet Zsoltiját is küzdeni a kapuval, elegánsan átugrotta a félig nyitott sorompót, azóta is azon gondolkodom, hogy vajon mit kereshetett ott? Behívták egy üdítőre?
A paddock bejáratánál rögtön kezdődnek az istállók, kisebbek és nagyobbak is vannak, a Virgin a legkisebbet kapta, de így is elfértek. Angol idegenvezetőnk tartott egy gyorstalpalót a szokásos dolgokról, igyekezzünk vonalkóddá válni, és a szerelőket egyáltalán nem zavarni a munkában, vagy a haladásban. Érthető, nem azért vannak ott, hogy a szájtátó majmokat elkápráztassák, hanem azért, hogy az autó működjön. Megtapogattuk a kerékmelegítős gumikat, tényleg forró, nem csak divatból van rajta a fekete cucc, ahogy eddig gondoltam. Természetesen nyomatékosan megkértek, hogy ne videózzunk, mert az tilos. Fényképezni lehet, messziről, lehetőleg úgy, hogy ne látszódjanak az alkatrészek. Mindezt a Virgin csapatnál, muhaha. Lehet, hogy attól félnek, hogy a hat megapixeles kompakt gépemmel fogom ellopni a technikát, és eladni a Red Bull-nak? Mindenesetre igyekeztünk eleget tenni a kérésnek, bár a két V8-as motor a padon annyira csábító volt, hogy nem tudtunk ellenállni. Szépen sorban végigmutogatták az összes alkatrészt, kizárólag azokat, amik épp nem kellettek senkinek, de ez érthető. A legszebb az volt, amikor a kezembe nyomtak egy lapos dobozt, ami úgy tíz kiló lehetett, tele közönséges csavarokkal. Olyannal, amit bármilyen boltban megvehetsz -mondták. Rögtön megtudtuk azt is, hogy ezeket csak azért viszik magukkal, mert hátha a versenyt rendező országban nem kapni. Jól hangzik, de valószínűleg minden csavart ellenőriztek, ami a dobozban volt, legalábbis nem tudom elképzelni, hogy egy pontszerző hely, vagy egy verseny elúszik az OBI-s csavarokon.
A tévében látott lapos izék igazából nagyok. Nem kamionra kell gondolni, inkább lángosra. Hátfájós csávóknak a Forma-1 nem ajánlott, egy beszállás a pilótáknak és a szerelőknek is rendes tornagyakorlat, főleg azért, mert nem lehet semmire rátehénkedni. Ha nagyon lapos cipőben áll valaki az autó mellett, akkor talán be tudja dugni a cipője orrát az autó alá, egyébként nem. A motorcsere állítólag 45 perc alatt kész, lemérték, többször. Igen, én is láttam a régi Totalcar epizódot, amiben Kőváry Barnus négy perc alatt kiszedte a Trabantból a motort, de a kettő nem ugyanaz a kategória. A motor és az alkatrészek nem annyira átláthatatlanok, és elképzelhetetlenek amennyire a nagyszerű szakkommentátoraink előadják. Persze, inkább űrhajó, mint Polski Fiat, de akkor is, a V8 itt is V8, csillog, könnyű, meg rohadt erős, de látszik rajta, hogy ez egy rendes motor, nem időgép. A szénszálas anyag használata nem lepett meg, de sose fogtam még a kezemben. Szörnyen könnyű, és masszív anyag, nem csoda, hogy egyre több helyen használják. A kormány volt az egyetlen alkatrész, amihez az idegenvezető is engedélyt kért, mielőtt hozzányúlt volna. Nem csoda, borzasztóan drága, és nem kapni a közértben.
A szerelők profik, hozzászoktak már a hülye turistákhoz, felénk se néztek, itt mindenki tudta a dolgát, gyorsan dolgoztak, és összehangoltan. Meglepő volt, hogy a legkisebb művelethez is azonnal szétborították a gépet, nyilván nem akarták, hogy bármelyik elem megsérüljön. A Virgin nem nyer versenyeket, mégis olyan gondosan pucolgatták és törölgették, mintha mást sem tenne. Szerencsére épp a második szabadedzés előtt sikerült bejutni az istállóba, épp indították a gépet. Legyen bármennyire is lassú a többiekhez képest, a hangja ennek is elképesztő. Az alapjárata ott van, ahol egy normál személyautónál a redline kezdődik, érezni a morajlást, ahogy gázt adnak.
Közben észrevettük azt is, hogy az összes családi albumban szerepelni fogunk, mert megnyitották a boxutcát a szintén csókos turistáknak, akiket nem érdekel, hogy milyen autót látnak, oda rohantak, ahol épp járt a motor. Vagy bármi más történt. Nagyjából olyan volt a hangulat, mint egy tini lányokkal zsúfolt pláza, aminek a közepén fellép SP, vagy ki. Két perccel később a biztonsági őrök ki ürítették a területet egyetlen hangos szó nélkül, nekünk is szóltak a szervezők, hogy ideje távozni, hiszen hamarosan indul a második szabadedzés, akkor pedig a hülye turista üljön a helyén, és ne a boxban bóklásszon.
Sajnos a Mercedes, Ferrari és Red Bull istállókhoz nem sikerült bejutni, oda olyan pass kellett volna, amit Bernie Ecclestone is csak akkor kap, ha szépen megeszi a babfőzeléket, és jól viselkedik a csendes pihenő alatt. Elmentünk ebédelni, és visszaérve meglepődve tapasztaltuk, hogy a lengyelek megint részegek, illetve azt, hogy már a magyarok is elkezdték összeszedni az eldobált füldugókat. Csináltunk pár béna fotót, aztán hamar rájöttünk, hogy háromszázzal repesztő versenyautókat fényképezni igen nehéz kompakt géppel úgy, hogy közben ne zavard a körülötted ülőket a kalimpálással és az ágaskodással-hamar feladtuk, ezért nincsenek is képek. Érdekes volt közelebbről látni ezt a motorsportot is, a sok munkát, amit a verseny szervezésébe belenyomtak, és persze az autókat, amiket korábban csak a tévében figyelhettünk.
