A Ferrari Enzóból 400 darab készült. Az, hogy az istállót (és később autógyárat) alapító Enzo Ferrariról nevezték el, jól mutatja, hogy az olaszok nem szarral gurigáztak, amikor megtervezték. Minden idők egyik legjobb Ferrarijának tartják, elképesztően drága volt és nem vehetett bárki, ó nem. Hiába lobogtatta a teveistálló alatt olajra bukkanó arab a biankó csekket és hiába akart ilyet az összes éjsötét múlttal és hatalmas vagyonnal rendelkező orosz "üzletember" a gyár csak speciális feltételek mellett adott el autót azoknak, akiket érdemesnek tartott az autó birtoklására. A megkeresettek közül nem sokan mondtak nemet. Jól tették, az autó népszerűsége ugyanis töretlen, nem úgy maguk az autók. Egyre kevesebb van belőlük, mert hiába volt vásárlási feltétel a speciális vezetési térning és egy másik Ferrari birtoklása, azért néhányat sikerült odacsukni. A Jalopnik pólót is tervezett a védett "állat" megmentésére. A megmaradt autók értéke pedig egyre csak nő, ami az új Ferrarik esetében meglehetősen ritka dolog. Kivéve persze akkor, ha az ezredforduló utáni legmenőbb sportkocsiról van szó, amire generációk rejszoltak. Ha ezek után azt gondolnánk, hogy a maradék háromszázegynéhány darabot portól és minden szenyneződéstől elszigetelt, nyomáskiegyenlített üvegbúra alatt tartják, akkor tévedünk. Ezt az egyet biztosan nem. Elég egy átkozottul gazdag YouTube-user, aki egy angol farmon játszik ralisat az Enzóval. Értjük, ugye? A világ leggazdagabb emberei is csak másodkézből vehetik meg a gyűjteményükbe ezt az autót az újkori árának másfél-kétszereséért, erre jön egy angol suhanc, aki úgy csapat vele, mint egy Impreza WRX-szel. Kétféle érzés kavarog ilyenkor az autóbuzikban. Egyrészt örül az ember, hogy végre valaki, aki használja is az autóját és nem csak páváskodik vele, másrészről drukkol, hogy oda ne verje, hiszen ez egy Enzo, basszameg!